Hallod-e, te szabotőr! Megvan, kik álltak a MindsEye bukása mögött

A MindsEye társelnöke azt állítja, hogy ezek az illetők több mint egymillió eurót költöttek el arra, hogy a játék biztosan megbukjon.

A MindsEye nem lett egy jó játék, sőt, tulajdonképpen a tavalyi év egyik legnagyobb bukásaként vonult be a játéktörténelembe, de legalább a fejlesztőcsapat javára lehet írni, hogy azóta is serényen foltozgatják és adnak ki hozzá frissítéseket – a legutóbbit például néhány napja tették közzé. Persze, ma már megszoktuk, hogy „mindensz*r” és emiatt sokan úgy pontozták le a MindsEye-t, hogy egyetlen percet sem játszottak vele, viszont most kiderült, hogy ennél komolyabb dolog is állhatott a háttérben. A MindsEye társelnöke, Mark Gerhard egy belső megbeszélésen a Build a Rocket Boy alkalmazottaival azt állította, hogy „elkapták azokat a fickókat”, akik több mint egymillió eurót költöttek a MindsEye szabotálására. Állítólag ebből több influencert is lefizettek.

Az Insider Gamingnek elküldték a megbeszélésről készült videófelvételt, de azzal a feltétellel, hogy nem tehetik közzé. A meeting egyébként január végén zajlott, és ezt Gerhard mindjárt azzal indította, hogy „elkapták azokat, akik szabotálták a MindsEye-t”. Állítása szerint a kampány mögött egy „nagyon nagy amerikai vállalat” áll, de „valószínűleg nem az a vállalat, amelyikre gondolnak”. Én egyelőre nem gondoltam senkire! Gerhard állítása szerint a rágalmazási kampány költségvetése 2025-ben meghaladta az egymillió eurót, és azt a brit székhelyű Ritual Network cég szervezte. A társelnök szerint a cég több influencert fizetett, köztük „Cyberboi”-t, három újságírót és a Build a Rocket Boy alkalmazottait, hogy direkt rontsák a MindsEye és a Build a Rocket Boy hírnevét, valamint szidják a játékot, ahol csak lehet. Gerhard hozzátette, hogy nagyon komoly ügy kerekedett mindebből (többek között kémkedés és szabotázs is szerepel benne), úgyhogy mindenki, aki részt vett a MindsEye lejáratásában, nem fogja zsebre tenni azt a pert, amit a nyakába varrnak.

Az Insider Gaming felvette a kapcsolatot a korábban említett Ritual Network nevezetű brit céggel, hogy kommentálják a vádakat. Erre ezt a választ kapták: „A Ritual Network egy tartalomgyártóknak szóló támogatói platform, és nincs köze az Ön által említett ügyhöz. Nincs tudomásunk semmilyen, a Ritual Networkot érintő jogi eljárásról, és nem kaptunk semmilyen bizonyítékot, amely alátámasztaná ezeket az állításokat. Bármilyen utalás arra, hogy a Ritual Networknak köze lenne ezekhez az állításokhoz, téves.”

Még idén kiderül, hogy mi fog kisülni ebből az egészből!

Borítókép forrása: Steam