A tavalyi év legcsapnivalóbb játékának aposztrofált MindsEye megítélése eddig is a béka hátsója alatt volt, de miután a stúdió vezetőjének neve feltűnt az Epstein-akták közt, elkönyvelhettük, hogy nem lesz ebből már semmiféle visszatérés. A Build a Rocket Boy pátyolgatásából pedig láthatóan az IO Intaractive sem kér többet: az Insider Gaming hozta a hírt, miszerint a bukott cím készítői külön útra térnek a Hitman-játékokért és a készülő 007: First Light-ért felelős kiadótól.
A beszámoló szerint azonban nem az IO dobja a csapatot a tavalyi bukta és az Benzies botránya ellenére, hanem éppen fordítva: a fejlesztők akarják visszavenni a teljes kontrollt a saját játékuk felett, belső kiadásra állva át. Kedves egészségükre! A MindsEye a Metacritic összesítései szerint 37 pontos kritikusi és 2,5 pontos felhasználói értékelésen áll, vagyis innen már csak felfele ívelhet a történet, ha valóban van még a stúdiónak annyi önálló kapacitása, hogy házon belüli frissítéseket szállítsanak. A korábban beígért Hitman-crossover viszont garantáltan megy a levesbe.
A szakítás egyébként az IO Interactive kiadói ágát illetően is érdekes, de nyilván nem túl pozitív értelemben. A korábban csak fejlesztőként és a saját projektjeik kiadásáért felelő dán bandának ez volt az első kiadói próbálkozása külsős partnerrel az IOI Partners cégére alatt – mondanunk sem kell, hogy rendesen befürödtek, hogy a MindsEye-ra tették a pénzüket. Habár a Build a Rocket Boy vezetőjének, Leslie Benzies-nek a neve ex-Rockstar vezetőként húzónév volt, az Everywhere-projekt köré épülő gigaprojektről már messziről lehetett látni, hogy nem fogja beváltani a hozzá fűzött reményeket. A jelen állás szerint pedig valószínűleg egyetlen kiadó sem látná szívesen a magát egy lapon említve Leslie Benzies-szel.
Borítókép forrása: Build a Rocket Boy