Bár a bűncselekmények nem igazán tartoznak bele a PC Guru profiljába, egyből megváltozik a helyzet, ha egy videójáték is szerepel a történetben. Márpedig a mostani sztoriban szerepel, méghozzá nem is akárhogy, hiszen az Among Us-nak köszönhető, hogy happy enddel zárult egy tinédzser lány kálváriája (via Newsweek). Na, de ne szaladjunk ennyire előre, előbb lássuk az előzményeket. A 17 éves Kylie Arellano 2025 május 29-én, mindössze 15 éves korában tűnt el a Utah állambeli Garden Cityből, a nyomozók pedig arra a következtetésre jutottak, hogy egy Snapchaten megismert férfi, a 39 éves Adam Harmel csalta el otthonról. Az elkövető állítólag pénzt ajánlott neki azért, hogy Oregonba utazzon hozzá, ám amikor a lány beszállt az autójába, Harmel elvette a telefonját, majd a folyóba dobta, a kiskorút pedig magával vitte Oregonba. A bűnöző a saját otthonának pincéjében tartotta fogva a tinédzsert, akit a hatóság szerint rendszeresen bántalmazott, ráadásul ő is a pincében aludt, elejét véve ezzel a szökési kísérleteknek. A lány több mint 17 hónapon keresztül nem tudott segítséget kérni, ám ekkor maga az emberrabló adta a kezébe a szabadulás kulcsát.
A kidnapped teenager was finally rescued after using Among Us to get help. The 17-year-old had been held captive for 521 days after being lured into a meeting through Snapchat when she was just 15. Her captor gave her a phone with no mobile data, but she managed to connect to Wi-Fi and play Among Us. She used the chat to contact another player and tell them she had been kidnapped. That player told her mother, who contacted the FBI.
— Pirat_Nation ? (@Pirat_Nation) November 6, 2026
Majdhogynem szó szerint, Harmel ugyanis megajándékozta a tinit egy telefonnal, amelyben ugyan nem volt mobilinternet, de a lány rá tudott csatlakozni egy Wi-Fi-hálózatra. És itt jön a képbe az Innersloth nagysikerű multiplayer játéka, az Among Us, a fogvatartott ugyanis ezen keresztül ismerkedett meg egy másik fiatalkorúval 2026 októberében, akinek elárulta, hogy az akarata ellenére tartják fogva. A beszélgetés később egy másik platformon folytatódott, ahogy az áldozat felfedte a valódi kilétét, és részleteiben is elmesélte a helyzetét, ami után az új barát édesanyja értesítette az FBI-t.
A Szövetségi Nyomozóiroda november 1-én videóhívást szervezett a lánnyal, melynek során Kylie beszámolt a történtekről, valamint bizonyítékokat is mutatott a fogvatartására. A hatóságok még aznap kivonultak Harmel oregoni otthonához, és kiszabadították a tinédzsert, aki nem kevesebb mint 521 napot töltött egy beteg ember karmai között. A férfit nem sokkal később egy közúti ellenőrzés során letartóztatták, majd november 4-én bíróság elé állították. Harmelt azzal vádolják, hogy kiskorút szállított át egy államhatáron szexuális kizsákmányolás céljából.
Ez a szomorú eset is rávilágított arra, hogy milyen sok ragadozó leselkedik a fiatalokra az interneten, amelynek még a világosabb zugai is rengeteg veszélyt rejtenek, elég csak a Robloxhoz kapcsolódó bűnesetekre gondolni. A most ecsetelt történet ugyanakkor azt is megmutatja, hogy néha épp egy online videójátéknak köszönhető a boldog befejezés, az Among Us ugyanis túlzás nélkül életmentő szerepet játszott ebben a sztoriban. Bízzunk benne, hogy a bíróság a megfelelő büntetéssel sújtja az emberrablót.
Borítókép forrása: Rich megyei seriffhivatal