Ki mondta, hogy videójátékokból nem lehet semmi hasznosat elsajátítani? Egy 52 éves japán apuka például úgy döntött, hogy a Tekken 3 segítségével tanulja meg a karate alapjait – mindezt azért, hogy egyszer majd együtt edzhessen 10 éves fiával. A történetben szerepel egy kartonpapírból készült játéktermi gép, egy házilag összetákolt Heihachi-jelmez és rengeteg elszántság.
Az AskJapan – amely több mint 189 000 feliratkozóval rendelkezik – leginkább retró játékokkal foglalkozó videóiról és olcsó, házilag készített jelmezeiről ismert. Most azonban az alkotó egy igazán különleges kihívásba vágott bele. November 3-án megosztotta, hogy 10 éves fiának karatebemutatója akkora hatással volt rá, hogy ő maga is érdeklődni kezdett a harcművészetek iránt. A kisfiú ötéves kora óta edz, és már barna öves, így apukának van mit bepótolnia! Ahelyett azonban, hogy rögtön a legközelebbi dojóba rohant volna, elővette az 1998-as Tekken 3-at, hogy tanulmányozza a karakterek mozdulatait. Mindezt egy kartonpapírból összetákolt játéktermi gépen teszi, miközben jegyzeteket készít a látottakról. Másnap még magasabbra tette a lécet, mivel egy sisakból és kartonpapírból készített Heihachi-jelmezt, majd megpróbálta végigvinni az arcade módot, hogy feloldja a karaktert. A küldetés végül kudarcba fulladt, de a nézők legalább remekül szórakoztak. Azóta a hozzászólók lelkesen biztatják őt, sőt, egyesek abban reménykednek, hogy Katsuhiro Harada, a Tekken-sorozat korábbi vezetője is felfigyel majd a történetre.
Természetesen a Tekken látványos kombinációi nem helyettesítik a valódi karateedzéseket. Inspirációnak viszont tökéletesek, az édesapa pedig újfent bebizonyította, hogy sosem késő új kalandba kezdeni!
Borítókép: AskJapan Youtube csatorna