Még mindig nem tudni, hogy ki lesz az új James Bond, bár legutóbb egy újságíró, aki annak idején Daniel Craig szerepvállalását is először írta meg, azt állította, hogy Callum Turner lesz az új 007-es. Ugyanakkor az Utolsó befutókból ismert Jack Lowdent, aki ugyancsak 36 éves, szintén ott van a favoritok között, és a 29 éves Jacob Elordi nevét is erősen rebesgették, ám mivel ő nem brit, kevésbé tűnik esélyesnek a szerepre. Ami Josh O’Connort illeti – aki állítólag szintén részt vett egy próbafelvételen –, róla azt pletykálják, hogy egy színdarab kulisszái mögött elárulta egy rajongónak, hogy nem ő fogja alakítani Bondot. Most pedig két régi-új név került elő a kalapból.
Nicholas Houltról már korábban is lehetett hallani, a Variety pedig arról ír, hogy a 36 éves színész is részt vett egy meghallgatáson a szerep kapcsán. Ám ami talán ennél is érdekesebb, hogy állítólag a 40 éves Robert Pattinsont is meghallgatták, holott ő azon kevés brit színész közé tartozik, akiknek a neve mostanában nem merült fel Őfelsége titkosügynöke kapcsán. Bár 2019-ben Danny Boyle is őt javasolta a szerepre.
Hoult vs. Pattinson AGAIN ?
— Daniel Richtman (@DanielRPK) November 7, 2026
Pattinson jelenleg egyébként Bruce Wayne-t, vagyis Batmant játssza a DC univerzumban, korábban pedig a Harry Potter- és az Alkonyat-filmekkel futott be. Hoult szintén otthonosan mozog a blockbusterek világában, jelenleg ugyanis ő alakítja Lex Luthort az új Superman-filmekben, korábban pedig az X-Men előzménytrilógiájában is szerepelt. Pattinson mellett szólhat ugyanakkor, hogy már dolgozott Denis Villeneuve rendezővel a jövő hónapban érkező Dűne - Harmadik rész kapcsán. Villeneuve egyébként még tavaly kapta meg a James Bond-film rendezői feladatát, a forgatókönyvet pedig Steven Knight, a Peaky Blinders alkotója vetette papírra.