Sam Altman nemrégiben komoly port kavart azzal a nyilatkozatával, amelyben a lakossági számítógépekben rejlő memóriát felhős szemszögből, az erőforrások hatékony kihasználtsága felől közelítette meg. Az OpenAI vezérigazgatója sör mellett beszélgetett arról, hogy a jelenlegi globális félvezetőhiány és a szűkös DRAM-kapacitások mellett a lakossági PC-kben pihenő RAM-ok jelentős része kihasználatlanul áll, miközben az adatközpontok mesterséges intelligencia modelljei folyamatosan éheznek a memóriára.
Altman érvelése szerint a globális erőforrás-elosztás szempontjából kifejezetten pazarló, hogy a világ korlátozott memóriakészleteinek nagy része személyi számítógépekben áll, ahol az idő törtrészében futnak csak komolyabb terhelés alatt a modulok. A cégvezető szerint a felhőalapú infrastruktúrákban maximalizálni lehetne a kapacitások kihasználtságát, ám megjegyezte, hogy a felhasználói társadalom egyelőre pont az ellenkező irányt tartja magától értetődőnek.
A gond csak az, hogy ezek szerint még azt sem kívánja érteni Altman, ami a szakterületének minősül állítólag. Vagy legalábbis úgy tesz, mint aki nem érti, miközben mindenki pontosan érti, hogy ő érti. És megpróbálta kimagyarázni, de ez még rosszabbul sült el, ami azért nagy teljesítmény. Kíváncsi vagy Sam Altman nyilatkozatának pontos hátterére és az azóta történt fejleményekre az ügyben? Kattints a cikkre a teljes beszámolóért!
Borítókép: YouTube / Cheeky Pint