Bár szinte minden téren borzalmasra sikerült Az Igazság Ligája mozikba került verziója, van egy olyan eleme, ami a mai napig képes mosolyt csalni az ember arcára. Természetesen Henry Cavill CGI segítségével eltüntetett bajuszára gondolok, amely rögtön a vászonra kerülése után bekerült a mémek nagykönyvébe, és ami máig az egyik legjobb példa a rosszul sikerült digitális effektekre. Aki esetleg nem tudná, azért kellett a technológiára hagyatkozni a jóval egyszerűbb borotva helyett, mert a színész már javában a Mission: Impossible – Utóhatáson dolgozott, amikor a Warner visszahívta a Joss Whedon által befejezett szuperhősfilm utóforgatására, a szerződése miatt pedig nem válhatott meg az arcszőrzetétől. És hogy mi köze ennek a jól ismert történetnek a Google-höz? Nos, az, hogy Cavill ennek a cégnek a segítségével áll bosszút a kontármunkát végző CGI-zsonglőrökön, mindezt egy nemes ügy érdekében.
November 4-én került fel YouTube-ra a háromrészesre tervezett Mustache Protocol-sorozat első epizódja, amely bemutatja, milyen játékon dolgozik Az acélember és a Vaják sztárja. Bár köztudott, hogy Henry Cavill óriási gamer, a programozáshoz nem igazán ért, így aztán az AI segítségével készíti el a Mustache Protocol című oldalnézetes akciójátékot, amely mobilokra és táblagépekre fog megjelenni. A mesterséges intelligencia által kreált alkotásban egy Cavillről mintázott hős veszi fel a harcot a világ összes bajuszát eltüntetni készülő CGI-művészek ellen, ami jól mutatja, hogy a világsztár nem csupán sármos, de a humorérzéke is a helyén van.
A színész olyan Google-eszközöket vesz igénybe a „fejlesztés” során, mint az Antigravity (nyelvi utasításokból képes működő játékmechanikákat készíteni), a Ramble (beszédfelismerő eszköz, amely segített az ötletek rendszerezésében), a Magic Pointer (vizuális elemek kiválasztására, kombinálására és módosítására szolgál), valamint a Continue On, amely lehetővé teszi a Googlebook és a telefon közötti váltogatást.
Mielőtt még reklámot kiáltanátok, fontos kiemelni, hogy a Google minden egyes játék (tehát nem letöltés, tényleg be kell lépni a programba) után 11 dollárt ajánl a Movembernek (egészen 500 000 dollárig), ezzel is támogatva a férfiak egészségét. A Movember névre keresztelt nemzetközi kezdeményezés ugyebár az olyan fontos problémákra kívánja felhívni a figyelmet, mint a férfiak mentális egészsége, az öngyilkosság, a prosztatarák és a hererák, a résztvevők pedig egész novemberben bajuszt növesztenek, hogy kihangsúlyozzák a mozgalom jelentőségét. A színész tehát összekötötte a kellemeset a hasznossal, hiszen nem elég, hogy gúnyt űzhet az arcszőrzetét leradírozó kóklerekből, még jótékonykodik is egy kicsit. Ha érdekel a Mustache Protocol, ITT tudod nyomon követni a projekt alakulását.
Borítókép forrása: Google