Egy Monster Hunter című játékba beletenni Geraltot, aki szörnyirtással keresi meg a mindennapi betevőt, szerintem kevés ehhez hasonlóan jól elsüthető crossovert találtak már ki. És az esemény ma indult el a Monster Hunter: Worldben. Geralt viszont nem csak egyszerű skinként jelenik meg ebben a világban.

monsterhunterworldwitcherevent.jpg

A Fehér Farkas érkezése egy mágikus portálon át történik, és hamar kiderül, hogy nem egyedül jött át ebbe a világba. Egy ősi lesi is garázdálkodik a szörnyvadászok földjén, Geraltnak őt kell levadásznia. Képességei megegyeznek a Witcher-játékokban lévőkkel, vagyis kiváló (ezüst)kardforgató, és a jeleket sem hagyta hátra.

A lesi levadászása után Geralt új felszerelést kovácsolhat magának, de az igazi móka csak eztán jön. Február 15-től március 1-ig fog tartani a Woodland Spirit nevű esemény, amiben ötvenes szint feletti vadászok vehetnek részt többed magukkal, és amely egy másik witchert is e világba hoz: Cirit.

Geralt egyelőre csak Xbox One-on és PS4-en érhető el, a PC-seknek még kicsit várnia kell.