• A Mordhau néhány fejlesztője egy interjú során azt mondta, állíthatjuk majd, milyen neműként akarjuk látni az ellenfeleket
  • Azonban a jelek szerint ilyesmiről szó sincs
  • Így nem lehet majd beállítani, hogy például mindenkit fehér férfinak lássunk

Az idei év egyik legnagyobb meglepetése a Mordhau, mely a semmiből előtörve pillanatok alatt épített ki maga köré egy hatalmas játékosbázist, nemrég azonban valami teljesen más miatt kerültek a fejlesztői rivaldafénybe. A játék két művésze ugyanis nemrég adott egy interjút, melyben azt mondták, hogy tervezik egy nemválasztó funkció beépítését a programba, melynek a segítségével lényegében beállíthatjuk, hogyan akarjuk látni az ellenfeleinket.

Ezt hallva többen is attól kezdtek tartani, hogy a játékosok arra használják majd ezt a funkciót, hogy csak és kizárólag fehér férfiakkal vívjanak csatákat, azonban a fejlesztők nemrég egy hosszú közleményben nyugtattak meg mindenkit, hogy ilyesmiről szó sincs. A hivatalos álláspontjuk szerint a két művész sajnos még nem szokott hozzá az interjúzáshoz, ezért adtak félrevezető válaszokat néhány kérdésre. A fejlesztők igyekeznek leszögezni, hogy nincs olyan funkció tervbe véve, mely bárkit is arra kötelezne, hogy fehér férfi karakterrel játsszon. Szerintük ugyan régen tervbe volt véve egy nemválasztó rendszer, mely lehetővé tette volna, hogy csak nőkkel vagy csak férfiakkal csatázzunk, de ezt a megoldás végül elvetették.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!