Most inkább nem mélyülnék bele a régmúlt időkbe, amikor sokunk még gyermekként ismerkedett ezzel a furcsa játékkal, melyet Mortal Kombat címmel illettek. Két fél püföli egymást különböző kombók segítéségével, hogy a végén valamelyik látványosan kivégezze a másikat. Ki hitte volna, de ennyi kellett ahhoz, hogy hatalmas sikert arasson, s egymás után érkezzen hozzá az újabb és újabb felvonás. Egy ideje sajnos elhagyott minket az Erő, hiszen már csak konzolra készülnek Mortal Kombat részek.

Ha már bunyós játékokkal nem is szórják tele a PC-s játékost, azért a mozijegy még mindig elérhető mindenki számára elég olcsón. Bizony, már nagyban készül a Mortal Kombat harmadik moziváltozata, s ha minden jól megy, akkor 2010-ben már láthatjuk is a végeredményt. Néhány dolgot szerencsére már most is tudni a készülő filmről: a rendezői széket Christopher Morrison (Full Clip, Into the Sun) tölti be, tovább azt is tudjuk, hogy ki az a két író, aki felel majd a remek történetért: Drew McWeeny és Scott Swan kezei alatt ég már a papír. Egyelőre csupán két szereplőről hullt le a lepel, s így tudjuk hogy Scorpion szerepét Chris Casamassa (Batman & Robin) játssza majd el, míg Raiden mestert ismét Christopher Lambert (Highlander)  tudhatja majd magáénak. A végére maradt egy kis érdekesség, miszerint ezen résznek semmi köze se lesz a korábbi két epizódhoz - tehát egy teljesen különálló történetre tessenek számítani.