• Bemutatkozott a Mortal Shell
  • Ez egy soulslike-játék egy új fejlesztőstúdiótól
  • 2020 őszén érkezik PC-re, PS4-re és Xbox One-ra

A két éve alapított Cold Symmetry veteránjai korábban olyan játékokon dolgoztak, mint a Call of Duty vagy a Ghost of Tsushima, most pedig eljött az idő, hogy leleplezzék első projektjüket: ez a Mortal Shell, mely a soulslike műfajban igyekszik maradandót alkotni.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

A sötét, önmagából kifordult világ itt sem hiányzik majd, mint ahogy a megfontoltságot követelő könyörtelen harcrendszer sem, mely utóbbiba az úgynevezett Shellek hozzák majd el a változatosságot. Felvehetjük ugyanis a legyőzött harcosok alakjait, melyek mind-mind más harcstílust képviselnek, és ezeket fejlesztgetve, illetve elsajátítva válhatunk egyre erősebbé. Maga a kampány nonlineáris lesz, vagyis a helyszíneket többé-kevésbé olyan sorrendben járhatjuk majd be, amilyenben csak szeretnénk.

Az első trailer alapján nemcsak minőséginek, de kifejezetten látványosnak és hátborzongatónak is ígérkező Mortal Shell még idén megérkezik: a tervek szerint a harmadik negyedévben debütál majd PC, PS4 és Xbox One platformokon. A hivatalos weboldalon a bétatesztre is lehet jelentkezni.

Támogasd te is a PC Gurut!