A Tomb Raider még csak három napja jelent meg, de máris sikeresnek számít. Legalábbis ez szűrhető le Karl Stewart márkamenedzser Twitter-üzenetéből, mely szerint a játék megjelenését követő 48 órában már egymillió játékost mért a Square Enix. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy a régóta várt reboot egyből átlépte a bűvös milliós eladási nagyságrendet, és az sem tisztázott, hogy ez most a multiplayert kipróbálók vagy a játékot a gépbe (PC, Xbox 360, PS3) tevők száma-e. Ugyanakkor az leszűrhető belőle, hogy az érdeklődés hatalmas, mindenki látni szeretné a megújult, fiatal Larát. A fejlesztésért felelős Crystal Dynamics annyit fűzött hozzá a tweethez, hogy hallottak olyan boltokról, ahol egyszerűen elfogyott a játék és jelenleg is a pótszállítmányra várnak a vásárlók. Hivatalos adatokat persze csak hónapokkal később hoz nyilvánosságra a Square Enix.

Aki esetleg az afrikai sivatag mélyén töltötte az elmúlt néhány esztendőt és nem hallott a játékról, annak legyen elég annyi, hogy a korábbi Tomb Raiderek hősnője, Lara első nagy kaladját meséli el a program, mely teljes rebootként funkcionál, azaz újraindítja a híres sorozatot. A játék sokat tanult az Uncharted-szériától, de ettől függetlenül is sajátos, egyéni tónussal és játékmenettel bír, melyet komoly, felnőtt hangvétele tesz még teljesebbé. A Tomb Raider március 5-én jelent meg világszerte PC-re, PlayStation 3-ra és Xbox 360-ra, és már az is biztos, hogy mozifilmet készítenek belőle. Részletes tesztünket a március 14-én megjelenő PC Guruban olvashatjátok.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!