• A Wavesplitter véletlenül elérhetővé vált a Destiny 2 PC- és Xbox One-verziójában
  • Ez egy PS4-exkluzív fegyver
  • Aki megszerezte, az nem fogja tudni használni

Soha nem volt kérdés, hogy melyik az elsődleges platform a Destiny 2 számára, hiszen a Sony és az immáron teljes önálló kontroll mellett dolgozó Bungie közötti megállapodás értelmében rengeteg időleges exkluzivitással rendelkező tartalom került már a játékba. Ilyen például a Wavesplitter névre hallgató fegyver, amely szeptemberig kizárólag a PS4-verzióban érhető el - legalábbis elviekben, nemrég ugyanis egy hiba miatt elérhetővé vált PC-n és Xbox One-on is.

napi-fail-ps4-exkluziv-fegyver-kerult-a-destiny-2-tobbi-verziojaba.jpg

A problémát a legújabb patch okozta, amiben új exotic fegyverek kerültek be Xur itemjei közé - köztük véletlenül a Wavesplitter is. Sokan meg is szerezték, ám a Bungie figyelmeztetett mindenkit, hogy bár megtarthatják majd, akik szerencsések voltak, használni nem fogják tudni.

"Már vizsgáljuk az esetet, melynek következtében a Sony-exkluzív Wavesplitter fegyver megszerezhetővé vált Xurtól Xboxon és PC-n" - írta a Bungie community menedzsere, Cozmo. "Már dolgozunk a javításon. Addig is, azon Xbox- és PC-játékosok, akik megszerezték, használhatják. A javítást követően pedig továbbra is megmarad ugyan az eszköztárban, de használni nem lehet majd ezt a fegyvert egészen szeptemberig."

A játékosok közül többen felháborodtak - na nem azért persze, mert nem lenne jogos a közbelépés, hanem mert sokaknak nem tetszik, hogy ezt azonnal javítják, miközben más bugok és hibák akár hetekig-hónapokig is a játékban maradnak.