• Decemberben nem jelent meg a Nissan Skyline 2000 GTR
  • A játékos ezért rákos megbetegedést és halált kívántak a fejlesztőknek
  • A Ghost Games fejlesztőinek nem tetszett

A Need for Speed: Payback játékosai átlépték azt a bizonyos határt, legalábbis így vélik a fejlesztők, egész pontosan a globális közösség menedzser, Ben „F8RGE” Walke szerint, aki kicsit körbenézett a Paybackkel foglalkozó fórumokon, és nem tetszett neki, amit látott.

Történt ugyanis, hogy a Ghost Games elhalasztotta a Nissan Skyline 2000 GTR megjelenését, így az nem került be a játékba a decemberi frissítéssel. Néhány játékosnál ez úgy leverte az ékszíjat, hogy a fejlesztőknek rákos megbetegedést és/vagy halált kívántak. Na, ez az, ami kicsit megrángatta az ideget Walke-ban.

Szerinte a játékosok átlépték a jó ízlés és az egészséges felháborodás határát, ő maga 24 óra alatt sokkolóan komoly sértéseket kapott. De nem akarja, hogy félreértsék, alapvetően a játékosok közösségét kedves, szórakoztató, kellemes társaságnak tartja, ugyanakkor egy-két figurának komoly problémája van a kommunikációval, nehezükre esik „civilizált emberi lényként viselkedni”.

Walke kitért arra is, hogy egyesek szerint a Need for Speed: Payback halott és néhányan egyenesen követelik az eladási adatok közlését. A menedzser elmondta, hogy tévedés, a Payback nem halott, a saját közössége köszöni szépen, jól van, egészséges. Ugyanakkor nem közölhetik csak úgy az eladási adatokat, mert a játékfejlesztés bizony üzlet, így rájuk is vonatkoznak üzleti szabályok. Ha majd valaki úgy dönt, közölhetik a kívánt adatokat, akkor azt megteszik a helyes módon, pofikhoz méltóan.

Emellett Walke elismerte, hogy a kommunikáció terén nekik is lenne mit javítaniuk. Ugyanakkor megjegyezte, hogy ez kétirányú dolog. „Ha kidugjuk a fejünket a lövészárokból, és mást sem látsz, csak géppuskatüzet, gyorsan visszahúzod a fejedet. Ez persze talán kicsit extrém példa, de értitek, mire gondolok.”

Szóval tudják, hogy fejlődniük kell, és igyekeznek is, például a Skyline-nal kapcsolatban is igyekeznek jobban kommunikálni, ugyanakkor érthető, hogy nem tetszik nekik, ha a halálukat kívánják. És végül elmondta, hogy a Skyline is megérkezik a hamarosan megjelenő frissítéssel.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!