Tehenekkel táncolni, elveszett papucsokat keresni és a város zajából saját zenét keverni nem feltétlenül hangzik egy világmegváltó dolognak, ám az EbiTapes éppen ettől olyan bájosan különös. A frissen megjelent zenés kaland mögött ráadásul egy háromfős magyar indie csapat, a Geese & Goose áll, amely több mint négy éven át dolgozott a kézzel rajzolt, nyugodt, mégis bolondos világon.
Az EbiTapes főszereplője meglepő módon Ebi, akinek nem kisebb feladat jutott, mint megmenteni az évente megrendezett városi fesztivált a titokzatos Shushinator fenyegetésétől. Kalandunk során különös kis helyszíneket járunk be, megismerjük a város lakóit, titkok után kutatunk, társaságunkról pedig Zongy, Ebi kissé csípős nyelvű macskája gondoskodik. A játék egyik legjobb ötlete, hogy kard vagy pisztoly helyett egy hangrögzítő lesz a legfontosabb eszközünk. A környezetben hallható érdekes zajokat felvehetjük, majd később visszajátszhatjuk őket, hogy rejtvényeket oldjunk meg vagy saját mixeket készítsünk. Az összegyűjtött hangokból még kisebb koncerteket is tarthatunk a helyieknek, miközben új karaktereket ismerünk meg és még a különféle problémáikban is segítünk nekik. És ehhez még csak zenei előképzettség sem szükséges. A fejlesztők kifejezetten olyan könnyed élményt szerettek volna összerakni, ahol nincsenek rossz hangok vagy elrontott dallamok, egyszerűen játszadozhatunk a különböző loopokkal, miközben barangolunk a kézzel megrajzolt világban. Ha pedig közben egy tehén táncra perdül, hát annál jobb.
A játék mögött Turi Lilla illusztrátor, Szepesi András zeneszerző és szövegíró, valamint Kiss Márton programozó és game designer áll. A csapat saját beszámolója szerint több mint négy évig készült az EbiTapes, amelyet korábban több hazai és külföldi rendezvényen is ki lehetett próbálni. Az EbiTapes szeptember 22-én jelent meg Steamen, ráadásul teljes magyar felületet és magyar feliratot is kapott.
Borítókép: Steam