Azt meg kell hagyni, hogy ha máshol nem is, a történet terén mindenképpen jól teljesített a Homefront. A játék intrójában egy részletes felvezetést kaptunk arról, hogy az egyesült Korea hogyan szállta meg Amerikát, s noha mindennek volt egy kis Vörös Hajnal íze, ezt nagyon nem róhatjuk fel. A történetet ugyanis az a bizonyos John Milius írta, aki az 1984-ben megjelent Vörös Hajnal című film forgatókönyvét jegyezte -- legalábbis eddig így tudtuk.

A Kaos Studios bezárásának okait vizsgáló cikkből kiderült, hogy a történetből egy árva szót sem írt Milius. A névtelen dolgozók elmondása szerint a munka oroszlánrészét C.J. Kershner végezte, illetve Danny Bilson, a THQ magas beosztású vezetője is fontos tanácsokkal látta el a fejlesztést. A Homefront reklámkampánya tehát egy hazugságra épült, bár e nélkül bizonyára csak rosszabbak lettek volna az így sem túl rózsás eladások.