J. K. Rowling Potter-könyveire azt mondani, hogy az elfogadásról szólnak, az nem egy PC-propaganda. Aranyvérűek kontra félvérűek / sárvérűek, a főszereplő árvasága, a kívülállók mint például Neville Longbottom vagy épp Luna Lovegood hőssé válása, Hermione házimanókat felszabadító mozgalma, soroljam még? Ráadásul ezek nem is izzadságú erőlködések, Rowling nem erőszakkal próbálta meg lenyomni a torkunkon a véleményét (amikor még nem volt transzellenes), a történetbe teljes mértékben organikusan ágyazva érkezik az üzenet: vagy kiállsz a gyengébbek mellett, vagy hagyod őket szépen a fenébe, de bántani nincs jogod őket. A Harry Potter-sorozat legkockázatosabb szerepét elvállaló Paapa Essiedu is hasonlóan látja ezt, és miközben már halálos fenyegetést is kapott azért, mert ő lesz a Roxfort új, nem túl kedves bájitaltan tanára, a The Timesnak így nyilatkozott:
A Harry Potteren végigvonuló téma, hogy a szeretet győz a gyűlölet felett – ez az elfogadás. És ezért csinálom.
Ehhez képest elég felmenni az X-re, az Instagram vagy a TikTokra, és azzal szembesülünk, hogy a közösségi média mostanra gyakorlatilag egyetlen témára szűkült be: a „fekete Pitonra”. És bár hegyi beszédet semmiképpen sem szeretnék tartani, azért érdemes lehet egy pillanatra hátrébb lépni, mielőtt megírod a véleményed, mert azt senki nem mondja, hogy nem lehet véleményed, csak nem mindegy hogy az milyen formában és milyen indíttatásból érkezik, már csak azért sem, mert ez az egész „fekete Piton”-vita nagyon rossz irányba csúszott el: mert nem a színész dönt arról, hogy megkapja-e a szerepet.
A saját magát Harry Potter-rajongónak valló Paapa Essiedu csak elvállalt egy munkát, az pedig, hogy végül ő lett az új Perselus Piton, egy sor producer, rendező, író és castingszakember együttes eredményének is a döntése, nem csak azé, aki végül felmondja majd a szöveget a kamera előtt. Persze értelemszerűen rajta is múlt a dolog, mivel igent mondott a szerepre, viszont az őt ért kritikákat látva nem kiáltott egyből rasszimust, sőt még a halálos fenyegetés kapcsán is úgy fogalmazott, hogy „elég biztos benne", hogy nem fogják meggyilkolni. A színész reakciója tehát valójában sokkal visszafogottabb, mint az őt szidalmazóké, ennyi gyűlölködés láttán pedig őszintén remélem, hogy nagyot fog majd alakítani (hiszen nem erre tanított minket pont a Harry Potter?), még annak ellenére is, hogy Piton bőrszínváltását én sem tartom jó lépésnek.
És nem csak azért, mert Rowling nem győzte hangsúlyozni a sápadtságát, és raszta haja sincs Pitonnak a könyvekben. Bár mi, Harry Potter-rajongók jól tudjuk, hogy Perselus Piton a szíve mélyén nem olyan rossz ember, de vajon rasszista lesz-e a felcseperedő Harry, ha pont a fekete bőrű professzort fogja utálni? Ha pont Piton lesz az, aki már szinte az első pillantásra gyanússá válik számára, és lényegében a történet legvégéig az is marad, hiába lesz tagja még a Főnix Rendjének is? Bár a varázsvilágnak megvan a maga diszkriminációja - Voldemortot bevallottan Hitler inspirálta, a halálfalók pedig voltaképpen a nácik -, az emberek bőrszíne soha nem volt téma a regényekben, a mi világunkban viszont nagyon is jelen van, az HBO pedig gondolhatott volna erre, ha már egy fontos, eredetileg fehérnek megírt karaktert feketévé tett.
Egyébként Harry esetében még jóval kevésbé problémás a „fekete Piton-dolog". A sztori ugyanis úgy van kitalálva, hogy a kis túlélőnek az esetek többségében igenis van oka gyanakodni a Mardekár házfőnökére, már csak azért is, mert elég gonosz vele, és nagyjából mindenkivel, aki griffendéles - és ugyan melyik gyerek ne utálta volna őt ezért? De a sántító Piton láttán is okkal gondolhatta azt Harry, hogy biztos Bolyhoska harapta meg a roxfortos tanárt, miközben a bölcsek kövét igyekezett megkaparintani. Harry tehát akár még meg is menekülhet a fajgyűlölet vádja alól, na de mi a helyzet az apjával, James Potterrel és a haverjaival, a többi Tekergővel?
Merthogy őket aztán valóban könnyű lesz rasszizmussal vádolni, amikor minden ok nélkül rászállnak Pipogyuszra. A könyvekben ez nyilván „csak” amolyan iskolai bullying volt, és azt a célt szolgálta, hogy lássuk, valójában persze semmi sem fekete és fehér, és bizony olykor a jó oldal is lehet seggfej - ahogy annak idején a tini James Potter és Harry imádott keresztapja, Sirius Black is azt volt Pitonnal a Roxfortban.
De probléma talán még az is, hogy egyelőre Paapa Essiedu kosztümje sem tűnik túl meggyőzőnek, valahogy modernebb, „újraértelmezett” lett, és sehol sincs már az a fenyegető, gótikus aura, ami a karaktert anno végig körbelengte, és ami nem csupán külalakbeli kérdés volt: az eszenciáját is adta Pitonnak. Egyébként nemcsak a mogorva professzor megjelenésével nem vagyok elégedett - ami Alan Rickman ikonikus alakítása után pláne ingoványos terep -, de a legtöbb karakterrel és az összhatással sem, még ha igyekszem is magamban azt a gondolatot erősíteni, hogy egyetlen trailer alapján nem törünk pálcát egy egész sorozat felett. De vajon én vagyok itt az egyetlen Harry Potter-megszállott, akinek ez az egész valahogy túl sterilnek, túl AI-osnak hat?
A legokosabb griffendéles boszorkány, Hermione Granger pedig szintén „kicsit újragondolt” lett, a brit Arabella Stanton alakítja a karaktert, akiről ugyan nem tudni pontosan, hogy milyen származású, de vannak feltételezések arról, hogy esetleg mediterrán vagy valamilyen színes bőrű lehet. Hermione bőrszínének kérdése egyébként szerencsére közel sem vált ekkora kollektív hisztériává, mint az új Pitoné. Legalább nem egy gyereket bántanak. Ez is valami.
Borítókép forrása: HBO
