A Super Meat Boy párhetes pályafutása során elsöprő sikereket aratott mind PC-n, mind Macintoshon, mind pedig Xbox 360-on, arról nem is beszélve, hogy pár díjat is bezsebelt a múltidéző platformer, a retrojátékok kedvelői azonban nem biztos, hogy élvezhetik a húscafat kalandjait Wii-n.

A Team Meat annak idején a Nintendo asztali konzoljára is bejelentette a játékot, ám tegnap megtudtuk, hogy nem fog elkészülni az átirat a Wii online boltjának méretlimitje miatt, amit a Nintendo játékonként 400 Mb-ban maximált, ez ugyanis édeskevés a Super Meat Boy számára. A fejlesztők elmondása szerint az alternatív pályákat, az eredménytáblát és a zenei betétek nagy részét ki kellett volna venni, valamint a főellenségharcokat és az átvezetővideókat zene nélkül kellett volna élveznünk.

Természetesen a fejlesztők ennyivel nem adták fel a dolgot, de miután nem sikerült meggyőzni a Nintendót a limittől való eltekintésről, felkerestek három nagyobb kiadót annak reményében, hogy lemezes formában adják ki a játékukat, ám egyik cég sem akart segíteni, mivel a tapasztalataik szerint csak a Nintendo játékai keresnek jól a konzolon, így jelen állás szerint nagyon úgy néz ki, hogy a Wii-t elkerüli a Super Meat Boy.