Miután jól megsirattuk a Grand Theft Auto 6 csúszását, érdemes emlékeznünk arra, hogy lesz még idén is bőven alkalmunk arra, hogy belekóstoljunk a bűnözői életbe. A Hangar 13 ugyanis már javában hegeszti a Mafia: The Old Country című játékát, ami az eddig ismert remek trilógia előzménysztorija lesz, méghozzá Szicíliában. Az olasz szervezett bűnözés hazájában játszódó, igen kegyetlennek ígérkező történet egyébként az eddigieknél jóval feszesebb, lineáris kaland lesz - már csak emiatt is érdemes lesz a képernyőre szegezni a tekintetünket május 8-án, amikor is friss gameplay előzetessel jelentkezik a játék fejlesztőbrigádja.

Annak érdekében, hogy emlékeztessenek minket a jeles napra, még egy rövidke teasert is megosztottak a közösségi felületeken, az aggályaink pedig itt kezdődtek el. A rövidke klipen ugyanis jól látható az ESRB felhívása, ahol a szokásos felnőtt korhatár-besoroláshoz fontos szempontok (vér, erőszak, káromkodás, alkoholfogyasztás) mellett egy másik apró pont is megjelent: "In-Game Purchases".

Igen, ezen a ponton kezdhetünk kamillázásba amiatt, hogy a mikrotranzakciós poklok egyik legnagyobb királya, a 2K (NBA fanok, sziasztok!) miféle pénznyelős aljassággal pakolhatta tele ezt az egyjátékos, sztoriközpontú kalandot. Ez persze egyelőre csak a mi borúlátásunk, hiszen az In-Game Purchases, vagyis a játékon belüli vásárlási opciók nem feltétlenül jelentik azt, hogy az új Mafia lootboxokat akarna letolni a torkunkon. Szimplán alternatív skinek, külön megvásárolható fegyverek vagy járművek, de akár egy extra sztorimisszió is lehet az említett kitétel, arról nem is beszélve, hogy a különféle előrendelői- és szezonbérletek is besorolhatók a megnevezés alá.

Egy biztos, a Hangar 13 május 8-án alaposabban is bemutatja az új Mafiát, magyar idő szerint délután 5-kor számíthatunk majd a gameplay előzetesre, este 8-kor pedig egy panelbeszélgetés során mesélnek bővebben a játékról annak készítői. Kíváncsian várjuk a fejleményeket!

Borítókép forrása: Steam