Néhány évvel ezelőtt mutatkozott be a nagyközönség előtt a Neo Berlin 2087 című sci-fi szerepjáték, az előzetesek alapján pedig teljesen egyértelműnek tűnt, hogy a projekt mögött álló Elysium Game Studio a Cyberpunk 2077 és a Deus Ex-széria farvizén evezve kíván eljutni a műfaj rajongóinak szívéhez. A külső- és belső nézetből is játszható akció-RPG-ben elég nagy hangsúlyt kap majd a nyomozás és az összeesküvések feltárása/leleplezése, de emellett természetesen a lövöldözés és a lopakodás sem maradt ki a receptből, sőt, ez a két elem képezi a játékmenet gerincét. A stúdió szokás szerint ismét a Gamescom indulása előtt tette közzé a program új előzetesét, melynek végén lehullt a lepel a megjelenési dátumról – pontosabban az évről.
Mint kiderült, elég sokat kell még várnunk arra, hogy a Nolan nevű nyomozó bőrébe bújva feltárjuk a Neo Berlin alapjait megrengető összeesküvést, a program ugyanis csak valamikor 2028-ban lát napvilágot. A fent mellékelt kedvcsinálóból kiindulva egyébként javult egy picit az összkép a tavalyi trailer óta, de még így is olyan, mintha a készítők összedobtak volna egy sci-fi metropoliszt az Unreal Engine 5-ös assetekből – örülnék, ha ennél azért több lenne benne, hiszen cyberpunk játék nem terem minden bokorban.
Mivel a Deus Ex nagy valószínűséggel halott, a Cyberpunk 2-re pedig sok-sok évet kell még várnunk, a Neo Berlin 2087 elég jó esélyekkel indul a műfaj kedvelőinek körében, kérdéses viszont, hogy mennyire lesz magával ragadó a sztori és a játékmenet. Persze bíztató, hogy – az imént említett franchise-hoz hasonlóan – szabadon eldönthetjük, milyen módszerekkel teljesítjük a ránk váró feladatokat, ahogy a döntések fontosságának hangsúlyozása is jó ómen, de hát a MindsEye esetében is kaptunk egy rakás jól csengő ígéretet, aztán tudjuk, mi lett a vége. Szerintetek van esély arra, hogy Neo Berlin 2087 lesz 2028 egyik legnagyobb meglepetése, vagy túl nagy fába vágta a fejszéjét a csapat?
Borítókép forrása: Steam