• Nem szerepelt valami jól a NEO
  • Sőt, akár bukásnak is el lehet könyvelni
  • Mégis van esély a folytatásra

A NEO: A The World Ends With You egy tisztességes folytatás lett, bár nem egészen ér fel az eredetihez. A Square Enix elnöke, Yosuke Matsuda szerint az eladások tekintetében sem felelt meg teljesen a követelményeknek. Ennek ellenére úgy tűnik, hogy egy folytatás nem teljesen lehetetlen. A Nintendo Life-nak adott interjújában Tomohiko Hirano, a játék producere elmondta, hogy mi kell ahhoz, hogy ez megvalósulhasson. "Őszintén szólva még semmi sem dőlt el a következő rész tekintetében" – mondta Hirano. "Azonban, mivel egy valódi városon alapuló játékról van szó, még mindig sok olyan terület van, amit még nem tudtunk életre kelteni a játékokban, így egy részem szeretné ezt valamilyen módon megvalósítani. Ha a rajongók közvetítik felénk a játék iránti elkötelezettségüket, a cégünk talán úgy dönt, hogy engedélyt kapunk rá, hogy elkészítsük a folytatást!" – jelentette ki a producer.