A Stainless Games elegendő pénzt gyűjtött össze ahhoz, hogy a legendás Carmageddon megkaphassa a régóta várt folytatását, illetve az eredeti játék megjelenhessen hordozható platformokra, nevesen iOS-re és Androidra (előbbi verzió már a tavalyi év vége óta megvásárolható az AppStore-ból). A csapat azonban ennyinél nem akart megállni, s tervbe vették, hogy következő generációs konzolokra is elhozzák a Carmageddon: Reincarnationt. 

Ehhez persze nyilvánvalóan pénzre van szükségük, hiszen a közösség tagjai által adott 625 ezer dollár a PC-s változatra van lekötve, újabb gyűjtés pedig ha szóba is került a cégen belül, végül elvetették, hiszen jött a Bullfrog társalapítója, az EA European Studios egykori alelnöke, Les Edgar, aki 3,5 millió dollárral támogatta a Stainless Gamest, melynek nem mellesleg részvényese és konzultánsa.

A csapat nagyon büszke arra, hogy gyakorlatilag önállóan sikerült összeszedniük a játékra való pénzt, hiszen nem kellett egy nagy kiadóhoz fordulniuk, hanem úgymond házon belül, a rajongókra, a stúdió munkatársaira és a részvényesekre támaszkodva érték el pénzügyi céljaikat. Most aztán már tényleg jöhet a játék! 

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!