• A Nioh széria eladásai átlépték az 5 millió példányt
  • Míg a Nioh 2-ből egy év alatt 2 milliót passzoltak el
  • Mindezt a Koei Tecmo jelentette be nemrég

A soulslike zsáner felhozatala az utóbbi időkben enyhén szólva is felhígult, hiszen már boldog-boldogtalan ilyen játékokat fejleszt, a kínálatban azonban így is található pár nagyszerű cím a Fromsoftware alkotásai mellett. Tipikusan ilyen például a Nioh-széria is, ami a középkori Japán mondavilágát vegyíti a hagyományosan piszok nehéz játékmenettel.

A Team Ninja alkotásai hamar belopták magukat a kritikusok szívébe, és a jelek szerint a pénztáraknál is jól teljesítettek. A kiadói feladatokat ellátó Koei Tecmo ugyanis nemrég jelezte, hogy a Nioh 2 eladásai átlépték a 2 milliós határt, míg a teljes Nioh-széria immár 5 millió példányban talált gazdára. Mindezek után viszont szomorú hír lehet, hogy a Team Ninja vezetői már 2020 végén jelezték, hogy egy jó ideig jegelik a franchise-t, mert úgy érzik, mindent kihoztak belőle, amit lehetett.