• Érkezik a Ready Player One folytatása
  • A Ready Player Two idén novemberben debütál

Ernest Cline 2011-ben megjelent regénye, a Ready Player One a játékosok körében is óriási sikernek bizonyult, köszönhető a rengeteg gamer utalásnak, meg persze a szórakoztató történetnek. 2018-ban filmfeldolgozás is készült belőle Steven Spielberg rendezésében, amely több mint félmilliárd dollár bevételt termelt a kasszáknál, most pedig eljött az ideje a folytatásnak is.

novemberben-erkezik-a-ready-player-two.jpg

Az író már korábban is beszélt arról, hogy tervben van a második rész, idén pedig végre meg is kapjuk, bejelentették ugyanis, hogy az Oasis nevű virtuális világban játszódó kaland folytatása, a Ready Player Two november 24-én fog megjelenni, legalábbis Észak-Amerikában.

A történetről egyelőre nem árultak el részleteket, így jelenleg még nem tudni, mekkora mértékben fog építeni a folytatás az első rész cselekményére.