A kritikusok szerint a benned élő hétéves jót fog szórakozni Az Oak Street végén

A Jurassic Park után új dinoszauruszkirály születhetett?

Az Oak Street vége marketingje nem indult valami túl jól, már csak azért sem, mert szinte alig volt marketing körülötte, nemrégiben pedig egy AI által generált, beszélő kutyás podcasttal próbálták reklámozni a filmet, ami finoman szólva sem aratott osztatlan sikert az interneten. A mai nappal viszont érkezik a kész film is  mozikba, ennek apropóján pedig az első teljes értékű vélemények is napvilágot láttak, amelyek összességében inkább pozitívak, mint negatívak, bár akadnak azért kritizálók is rendesen. 

Az Oscar-díjas Anne Hathaway és a Golden Globe-díjas Ewan McGregor főszereplésével érkezett dinós mozi 89 százalékon nyitott a Rotten Tomatoes oldalán, ami egyáltalán nem rossz, sőt, a ScreenRant megjegyzi, hogy ezzel jó eséllyel David Robert Mitchell (Valami követ) rendezése a 21. század legjobban értékelt dinós filmje a Rotten Tomatoes-on. Mostanra azonban inkább csökkenő tendenciát mutat a sci-fi túlélőfilm értékelése: cikkünk írásának pillanatában 83 százalékon áll a szóban forgó filmes oldalon, a Metacritic-en pedig egyelőre 67 pontot zsebelt be. Na, de nézzünk néhány konkrét véleményt is!

Mitchell az utóbbi időben látott egyik legjobb Spielberg-imitátor. A benned élő hétéves gyerek remekül fog szórakozni” - írta az Empire magazin munkatársa, aki 5-ből 4 pontot adott a filmre. 

A Bloody Disgusting írója viszont már csak 3-ra ítélte: „Mitchellnek időnként nehézséget okoz, hogy teljesen megidézze Steven Spielberg hangulatát, de a dinoszauruszos filmje így is bőven tartogat nyári szórakozást.”

Az Oak Street vége eredetinek és izgalmasnak érződik, és – egy kis internetes szófordulattal élve – egyáltalán nem a Jurassic Park újramelegített nachosa. A nyár egyik legjobb filmje” - véleményezte a produkciót a The Independent kritikusa. 

A The Guradian munkatársa ellenben csak 2 pontot adott rá az 5-ből, és így fogalmazott: „Hiányzik belőle a valódi veszélyérzet. Az Oak Street vége eleinte szórakoztató, de az az érzésünk támad, hogy Mitchell valójában nem is hisz igazán ebben az egészben.”

A viszonylagos jó kritikák még nem jelentenek automatikus kasszasikert is. Az Oak Street vége állítólag 80 millió dolláros költségvetésből készült, és jelenleg 15–25 millió dolláros amerikai nyitóhétvégét jósolnak neki, ami nem túl sok, ráadásul nincs egyedül a mozikban. A Pókember: Vadonatúj nap (kritika ITT) és az Odsüsszeia továbbra is komoly konkurenciát jelenthet, de a héten érkezik a Mancs őrjárat: A dínófilm is, és aki látott már négyéves gyereket, az pontosan tudja, hogy egy dinoszauruszos Mancs őrjárat-filmet bizony nem érdemes félvállról venni.

Borítókép forrása: Warner Bros.