Elkezdtek nyafogni az emberek Kojima horrorjátékának transznemű színésznője miatt

A legendás alkotó néhány nappal ezelőtt új posztot tett közzé az OD-vel kapcsolatban, a hozzászólók egy részét azonban nem a játék érdekelte, hanem az, hogy Hunter Schafer is szerepet kapott benne.

Hideo Kojima most leginkább azért szerepel a hírekben, mert a PlayStation helyett az Xbox fogja finanszírozni a Metal Gear Solid utódjának kikiáltott Physintet, ám nem ez az egyetlen játék a Kojima Productions üstjében. A Bill Skarsgarddal erősítő kémsztori előtt ugyanis még befut az OD névre keresztelt, leginkább a P.T. szellemi örökösének tekinthető horror, ami a legutóbbi előzetese alapján a műfaj veteránjait is képes lesz megizzasztani – szerencsére azokra is gondolt a mester, akiknek nincsenek kötélből az idegeik. Régóta tudható, hogy a Dungeons & Dragons: Betyárbecsület, az It és az Ez így nem oké fiatal tehetsége, Sophia Lillis, valamint az Eufóriával berobbant Hunter Schafer lesznek a program főszereplői (egyelőre nem tudni, hogy a tavaly novemberben elhunyt Udo Kier bekerül-e a játékba), néhány embernek azonban csak most jutott eszébe panaszkodnia Jules Vaughn megformálója miatt.

Merthogy Hunter Schafer egy transznemű színésznő, és ezt bizony sokan meg is jegyezték Kojima néhány nappal ezelőtti X-posztja alatt, amelyben láthatunk néhány képkockát a forgatásról. Volt, aki azt írta, hogy ezzel a lépéssel a legenda beállt a woke mögé, míg egy másik úriember egyszerűen bojkottálta a játékot. Szerencsére azért a támogató jellegű hozzászólások vannak többségben, mindenesetre elég fura, hogy egy olyan művész miatt lázonganak a népek, akinek az a munkája (elnézést: hivatása), hogy eljátssza a rá osztott – nem feltétlenül transznemű – karaktereket. Márpedig Schafer remek színész, ezt az imént említett Eufóriával is bizonyította, ahogy a Cuckoo című (egyébként nem túl acélos) horrorban és Az éhezők viadala: Énekesmadarak és kígyók balladájában is remekelt – ha netán elfelejtettétek volna, a november 15-én debütáló Blade Runner 2099-ben is találkozhattok vele.

Erről az egészről nekem amúgy a Hogwarts Legacyt övező botrány jut az eszembe, csak ott ugyebár fordított volt a felállás, vagyis a transz jogokért aggódó emberkék  hirdettek bojkottot J. K. Rowling kijelentései miatt. Ki tudja, talán az OD is pont azért lesz sikeres, mert a negatív reklám is reklám – pláne akkor, ha egy ennyire kényes téma okoz felfordulást. Egy dolog biztos: amíg Kojima nem kíván mindenféle üzenetekkel traktálni genderről, nemi identitásról és a többi „modern audience” topikról, én tűkön ülve várom az új, hátborzongatónak ígérkező játékát.

Borítókép forrása: IMDb