Odavág, mint a balta – Előzetesen a kőkorszakban játszódó horrorfilm

Hivatalos előzetest kapott az Out of Darkness, amely 45 000 évvel ezelőttre repít vissza az időben.

Véres és egészen hangulatos előzetest kapott végre az időközben nevet változtató Out of Darkness. A kőkorszak az őskor egyik szakasza, és körülbelül 2,4 millió évvel ezelőttől egészen i. e. 4500-ig tartott. Ritka az, amikor egy film ezt az időszakot jelöli ki a cselekménye középpontjának, és még ritkább, ha egy horrorfilm teszi ugyanezt. Viszont éppen kőkorszaki borzalmak szabadulnak el a közelgő Out of Darkness (korábbi nevén The Origin) című, meglehetősen kemény horrorfilmben, amihez most befutott az első hivatalos előzetes.

A történet szerint egy kis csónak a kietlen táj partjaihoz ér. Egy hatfős csoport küzdötte át magát a tengeren, hogy új otthont találjon. Éheznek, fáznak, de nagy reményekkel teliek. Először is menedéket kell találniuk, és a tundra pusztaságán át elindulnak a távoli hegyek felé, ahol talán a túléléshez szükséges barlangokra lelhetnek. Ám amikor leszáll az éjszaka, a várakozás félelemmé változik, hiszen rájönnek, hogy nincsenek egyedül. A rendezői székbe Andrew Cumming ülhetett, de 2022 egyik legjobb horrorja a Saint Maud mögött álló Oliver Kassman is a fedélzeten volt. A külföldi premier február 9-én lesz, hazai premierről egyelőre nem tudunk.