Visszatérhet a pasievő jócsaj, októberben kezdődhet az Ördög bújt beléd 2. forgatása

Évek óta csiripelnek róla a madarak, most azonban minden eddiginél kézzelfoghatóbb jel utal arra, hogy Megan Fox és Amanda Seyfried kultikus horrorja tényleg visszatér.

Van pár kultfilm a történelemben, ami bukásként indult a mozikban, és kellett pár év, mire az emberek rájöttek, hogy mit is akartak velük mondani a készítők. Ilyen például a Harcosok klubja, de az Ördög bújt beléd is (eredeti címén: Jennifer's Body), utóbbi kapcsán pedig valószínűleg a marketing volt az, ami nagyon félrevitte a közönséget, és így anyagi bukás is lett a film. A stúdió ugyanis úgy döntött, hogy a tinifiúkat igyekszik bevonzani a mozikba a csinos Megan Foxszal, ami azért volt probléma, mert a Diablo Cody állt írt és Karyn Kusama által rendezett filmnek épp ellentétes volt az üzenete: a korát meghazudtoló feminista mondandóval érkezett. 

Lényeg a lényeg, a pasievő gimis jócsaj tragédiája azóta kultikus lett, egy ideje pedig már pletykálnak a folytatásról, ami igen meglepő annak fényében, ahogy az első film története lezárult. Amanda Seyfried viszont többször is utalt rá, hogy szeretné újra eljátszani Needyt, ám csak akkor hajlandó erre, ha Megan Fox is visszatér a szerepben, azaz Jennifer bőrébe bújik. 2025-ben aztán Karyn Kusama rendező is megerősítette, hogy Diablo Cody, az első rész Oscar-díjas forgatókönyvírója már dolgozik a második filmen, most pedig egy újabb erős jel mutat ugyanabba az irányba. 

Bár érdemes megjegyezni, hogy nincs hír arról, hogy a 20th Century hivatalosan is zöld utat adott volna a projektnek, a Production Weekly nevű filmes szakmai kiadvány új listája szerint az Ördög bújt beléd 2. forgatása októberben várható - hívta fel rá a figyelmet a World of Reel. Ha ez igaz, és idén ősszel valóban kezdetét veheti  a gyártás, akkor az sem kizárt, hogy akár már jövőre befuthat a végeredmény. 

Fotó: World of Reel 
Fotó: World of Reel 

Borítókép forrása: 20th Century