Örömhír: készül a Fallout3 és a Fallout Online!A Fallout-saga a játékipar egy különös története - pedig olyan szépen indult minden. Az Interplay Brian Fargo ötletéből 1988-ban elkészített egy posztapokaliptikus RPG-t Wasteland címmel, a játék a D&D-től eltérő, egyedi képességalapú rendszerével teljesen új színt vitt a szerepjátékok közé, és sokak a mai napig minden idők 10 legjobb RPG-je között tartják számon. A siker hatására házon belül megalakult a Black Isle stúdió, melynek főnöke Feargus Urquhart lett, az ő vezetésével készült el 1997-ben a "Post Nuclear Role Playing Game" Fallout, mely azóta is verhetetlen a maga nemében. A körökre osztott taktikai/kaland RPG osztálynélküli, egyedi karakterfejlődése egyedülálló, a hangulat félelmetes, a játék új műfajt hozott létre, melyben azóta sem született méltó ellenfele. 1998-ban jött a folytatás, amely talán még jobb lett, mint elődje, és a Black Isle szárnyalni kezdett. Aztán megindult a lejtmenet az anyacégnél, Urquhart lelépett és megalapította az Obsidian Entertainment stúdiót, a maradék csapat 2003 táján elkészítette az FO3 terveit, motorját és első pályáit, amikor az Interplay egyszerűen kirúgott mindenkit - persze a Fallout jogait megtartva. A Black Isle gárdájának jó része erre távozott, a maradékot beolvasztották a Digital Mayhem teambe, hogy legyártsák a Baldur's Gate 3-at, ám kiderült, az IP elfelejtette meghosszabbítani a D&D jogait, így azt szépen elveszítették. Visszatértek az FO3-hoz, de ki tudja miért, az anyacég elkezdte leépíteni előbb a BI, majd a DM tagjait, végül teljesen megszabadultak a "fekete szigetiektől". Hamarosan borult a bili: az Interplay hatalmas tartozást halmozott fel és fizetésképtelenné vált. Megindult a harc a túlélésért, elkezdtek pénzt gyűjteni, elsőként 2004 júliusában eladták a Fallout "offline" jogait a Bethesdának. Aztán nagy némaság...


Interplay: Fallout Online

Örömhír: készül a Fallout3 és a Fallout Online!Nos, most bíztató hírek érkeztek a cégről, Herve Caen ugyanis komoly belső átszervezésbe és racionalizálásba kezdett. Létrejött egy megállapodás, melynek keretében az igazgatóság tagjainak fizetését felére csökkentik (ez rajta kívül két embert jelent: testvérét, Eric Caent és Michel Weltert), eddig ki nem fizetett bérüket pedig olyan követeléssé változtatják, melyet csak akkor kell kipengetni, ha a cég nettó értéke átlépi az egymillió dollárt. Mindezen túl megállapodtak egy párizsi befektetési bankkal egy úgynevezett offshore privát kihelyezési konstrukcióban, mely 20 és 50 millió euró közötti részvénycsomag kibocsátását jelenti, nem USA-beli beruházók számára. Most jön a számunkra érdekes pont: az összegből el kell indítani egy, a cég tulajdonában álló Fallout címen alapuló MMO-játék fejlesztését. Herve Caen szerint a Fallout Online, röviden FOOL (nincs április elseje, mindenkit megnyugtatok) az első lépcső az Interplay felemelkedéséhez. Nos, én szurkolok nekik; bár eléggé telített az MMO szegmens, ennek a címnek szerintem mindenképp lenne helye. A pénzügyi akció eredeti forrását az angolul értők ezen a címen elolvashatják.


Bethesda: Fallout 3

Örömhír: készül a Fallout3 és a Fallout Online!A másik hír meglepő (vagy talán mégsem meglepő?) módon szintén ma érkezett, mégpedig a Fallout 3 fejlesztéséről. Igaz, a Bethesda most dobta piacra az Oblivion kiegészítőjét, így nyilván van cégen belül átcsoportosítható munkaerő. Azt már a két és fél évvel ezelőtti licencvásárláskor megtudtuk, hogy Todd Howard, az Elder Scrolls-széria producere fogja gondozni a játékot. Október 30-án az is kiderült, hogy Emil Pagliarulo lesz a főtervező, aki korábban a Looking Glass stúdiónál dolgozott a Thief-szérián, majd a Deus Ex második részén, végül a Bethesdánál kötött ki, és besegített az Oblivionba is - tehát meglehetősen tapasztalt figura. Nos, ma újabb név került nyilvánosságra: a pályatervező Joel Burgess lesz, aki az Oblivionnál hasonló munkakört látott el, és maga is régi Fallout-rajongó. Joel a TES fórumán ma felhívást tett közzé: munkatársakat keres, előnyt jelent, ha az illető mestere a TES Construction Set kezelésének. Ha valaki ért ehhez, jól beszél angolul, és hajlandó kiköltözni a Maryland állambeli Rockville-be, ne habozzon...

Örömhír: készül a Fallout3 és a Fallout Online!A PC Gamer decemberi számában egyébként lesz egy szösszenetnyi cikk az FO3-ról. Az biztos, hogy nem 2D-s izometrikus cím lesz (nyilván 3D-s, külső nézetes), és az Oblivion motorjára fog épülni, ám természetesen marad a poszt- apokaliptikus téma, sőt, ez még az eddigieknél is sötétebb, félelmetesebb, realisztikusabb lesz, viszont a helyszín átköltözik az USA keleti partjára. A csata erőszakos és taktikus lesz, az ellenfelek különféle testrészeit meg lehet majd célozni (jelige: patkányrugdosás!), és persze főhősünket saját szánk íze szerint készíthetjük majd el. Egyelőre ennyit tudunk, természetesen figyelemmel fogjuk kísérni mindkét játék további sorsát.