• Jön a folytatás
  • Már idén elkezdik forgatni
  • Méghozzá ősszel

Bár szinte minden kritika lehúzta és elhordták a legnagyobb trash-horrornak, ami manapság mozikba került, a Micimackó: Vér és méz durván 6 milliót már összehozott a kasszáknál. Rhys Frake-Waterfield visszatér a rémséges Micimackó slasher-horror folytatás rendezőjeként, és a THR e heti jelentése szerint a vadonatúj rész forgatása már idén ősszel megkezdődik.

A második rész még több országba fog eljutni, ugyanis már megkötötték a hivatalos szerződéseket, amik alapján Mexikóban, Németországban, Olaszországban, Franciaországban, Oroszországban, Ausztráliában, Új-Zélandon és Indiában is bemutatják a folytatást. "A kalandok és a vidámság napjai véget értek, mivel Christopher Robin, immár fiatalemberként, magára hagyta Micimackót és Malackát. Ahogy telik az idő, dühösnek és elhagyatottnak érzik magukat, majd a két fiú teljesen elvadul" – erről szólt az első rész és érdeklődve várjuk, hogy legközelebb mit találnak ki az alkotók. Az biztos, hogy a produkció várhatóan lényegesen nagyobb költségvetéssel készül, mint elődje.