• Nagyon problémás volt a World of Warcraft: Warlords of Draenor megjelenése
  • Órákat kellett várni a bejutásra
  • A helyzet azonban mostanra kezd normalizálódni
  • A Blizzard bocsánatkérésképpen öt nappal kibővíti az érintettek előfizetését

Finoman szólva sem volt sima a World of Warcraft: Warlords of Draenor megjelenése, hiszen voltak, akik órák elteltével sem tudtak csatlakozni, annyira le voltak terhelve a gépek, sőt még DDoS támadás is tetézte a bajokat. A Blizzard persze a premier óta keményen dolgozik azon, hogy akadálymentesítse a szerverekre való bejutást, többek között a szerverinfrastruktúra bővítésével, karbantartással és javításokkal, mindezeknek hála pedig mostanra kezd normalizálódni a helyzet.

A cég megköszönte a játékosok türelmét (nem mindenki volt higgadt), de hálájukat nemcsak szavakkal, hanem konkrét ajándékkal, vagy ha úgy tetszik, fájdalomdíjjal is kifejezték, mégpedig úgy, hogy kibővítik az előfizetéseket. A játék hivatalos fórumán J. Allan Brack közölte: öt napot hozzáadnak minden, november 14-étől aktív előfizetéshez, tehát azoknak, akik szenvedtek a szerverproblémák miatt.

Az ajándék minden jelentős régióra, így Európára is vonatkozik, így ha egyike voltál azoknak, akik nem tudtak belépni, számíthatsz arra, hogy az előfizetésed tovább fog tartani a megszokottnál.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!