• Az Outriders szerverei az első pár napban nem igazán bírták a játékot övező érdeklődést
  • A helyzet mostanra azonban normalizálódott
  • A fejlesztők egyben azt is jelezték, hogy mindenkit ingyenes tárgyakkal kompenzálnak majd

Az Outriders egy kifejezetten ütős és szórakoztató játéknak mondható, ezt azonban nem mindenki tapasztalhatta meg rögtön a rajt után, a People Can Fly alkotása ugyanis elég gyenge technikai állapotban debütált. A Square Enix szerverei egyszerűen nem bírták a hatalmas érdeklődést, és menetrendszerűen összeomlottak, így pedig az első napokban sokan nem tudtak bejelentkezni a játékba, hiába próbálták újra és újra.

outriders-teszt-01.jpg

A fejlesztőknek szerencsére mostanra már sikerült úrrá lenniük a helyzeten, egyben pedig azt is jelezték, hogy egy kis ajándékcsomaggal szeretnének kárpótolni mindenkit a kellemetlenségekért. A csomag tartalma egy legendás fegyver, némi titánium, amit az Epic és Legendary tárgyaink fejlesztésére használhatunk fel, valamint a Frustration emote, ami az ajándékozás apropóját elnézve több mint találónak mondható. Az ingyenes tárgyakra azok lesznek jogosultak, akik március 31. és április 11. között játszottak a játékkal, vagy elvesztették a tárgyaikat az Outriders egyik bugja miatt.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!