• Elérhető a játék
  • Igaz, még csak Early Accessben
  • Később jön konzolokra is

Korai hozzáférésben már elérhető a Paranormal Hunter, amely PC-n Oculus Rift, HTC Vive, Valve Index és Windows Mixed Reality támogatással is rendelkezik, szóval lehet VR-ban is rettegni. A Paranormal Hunter Early Access verziója két játszható fejezettel indul, egy harmadik fejezetet pedig egy jövőbeli frissítéssel terveznek elhozni. A Steamen való megjelenés mellett a játék a (közel)jövőben konzolokra is megjelenik, és crossplay-támogatással is rendelkezik majd.

A Paranormal Hunterben paranormális jelenségeket kell kivizsgálni, és olyan elhagyatott helyszíneket fedezhettek fel, melyeket kóbor szellemek szálltak meg. Akár online co-opban vagy négy játékostársaddal együtt is nyomulhattok, de résen kell lennetek, és felkutatnotok az elátkozott tárgyakat, majd megkezdeni egy rituálét a helyszín megtisztítása céljából. Mindezt úgy, hogy közben elkerülitek a nyakatokban lihegő gonosz szellemet.