Két hete, a Crimefest első napján mutatkozott be a Black Market Update, a PayDay 2 mikrotranzakciós rendszere. Ennek működése, hogy a játék során egy különleges széf és/vagy fúró hullik az ölünkbe, a tárlót kinyitva pedig olyan fegyverfestéseket kapunk, amelyek módosítják a mordály tulajdonságait. A minták adhatóak és vehetőek, akárcsak a széfek és a fúrók -- utóbbi egyébként 2,2 euró. Mindez azt jelenti, hogy a fegyverek jelentős átvariálása után, fizetni kell, vagy nagyon szerencsének kell lenni, hogy valami igazán jót kapjunk.

A Black Market Update megérkezésére a közösség reakciója túlnyomórészt negatív volt. A megjelenés óta csak úgy záporoznak a lehúzó értékelések, a játékosok pedig oldalakon keresztül szidják a fejlesztőket, amiért egy olyan rendszert vezettek be, amiről megígérték, hogy sosem fog eljönni. E közben a fejlesztő Overkill csöndben volt, de azt ígérték, hogy a Crimefest után alaposan kitárgyalják a témát. Ebben most meg is tették az első lépést egy Reddit kérdezz-felelek formájában, aminek során Almir Listo, a stúdió producere válaszolgatott a dühödt és csalódott vásárlók kérdéseire.

A legérdekesebb válasza az volt, hogy a sok, rengeteg negatívum ellenére, ők azt látják, hogy a játékosok igen is szeretik a mikrotranzakciós rendszert, és remélik, hogy idővel a hardcore játékosok is belátják, hogy jó döntés született. Na, de miért lehetne ezt jónak nevezni? Ezt is megválaszolta Listo!

Az Overkill célja az, hogy a lehető legjobb játékot készítsék el, így ahelyett, hogy rögtön a folytatásnak láttak volna neki, inkább a kiegészítőkre és bővítményekre koncentrálnak, de most, 88 frissítés után biztosítaniuk kell a játék jövőjét. Megpróbálkoztak leárazásokkal, sőt, 16 DLC árát tartósan csökkentették, de egyik sem vált be, miközben a stúdió mérete a háromszorosára növekedett, hogy tudják tartani a tempót, és azt a megállapodást, amit a 505 Games-szel kötöttek, miszerint 2017-ig támogatják a játékot -- ezt az egyességet egyébként túl akarják teljesíteni. Ez után született meg Black Market Update ötlete, hogy meg tudják tartani a csapatot.

Listo továbbá elmondta azt is, hogy miért nem probléma a mikrotranzakciós rendszer bemutatása a PayDay 2-ben. Íme az indokok:

  • A játék a natúr, vagyis a DLC-k nélküli egyensúlyhoz van igazítva. Amikor új ellenfeleket, nehézségi szintet, rablásokat és egyebeket építünk be, azokat az alapjátékhoz igazítjuk.
  • A PayDay 2 egy PvE játék: te és három barátod a mesterséges intelligencia ellen küzd. Együtt veszítetek és együtt nyertek. Bármilyen előny, amit az egyikőtök szerez, a teljes társaság javára válik.
  • Ügyelünk arra, hogy a tulajdonságmódosítások olyan módon legyenek egyensúlyozva, hogy azok ne legyenek a játékélmény kárára.

Listo elmondása szerint az Overkill látja és megérti a csalódottságot és a haragot, de gazdasági szempontból azt is látják, hogy a Black Market Update működik, olyan hatást váltott ki, amit terveztek. A csapat reméli, hogy idővel meg tudják győzni azokat, akik ellenállnak a változásnak, hogy ez volt a helyes döntés annak érdekében, hogy az Overkill független maradhasson, és biztosítani tudják a PayDay 2 további növekedését. Talán mondanom sem kell, hogy mindez nem nyugtatta meg a rajongókat, de Listo azt ígérte, hogy ez a beszélgetés csak a kezdés volt, még dolgoznak az ügyön.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!