Már tölthető a PayDay 2 öt euróba kerülő Gage Weapon Pack 1 DLC-je, mely bemutatja a játékosok számára az Afganisztánt is megjárt veteránt, Gage-t, aki új fegyverekkel és egyéb nyalánkságokkal tud minket ellátni, olyan elemekkel, amikhez Bain nem férhet hozzá.

A csomag részeként az Eagle géppuska, a Signiture pisztoly és a SpecOps gépfegyver kerül bemutatásra, illetve opciót kapunk arra, hogy megválasszuk a tüzelés módját, tehát azt hogy precízen szeretnénk lőni, egyesével ürítve ki a tárat, vagy minél nagyobb kárt okozva szórjuk a golyókat, sőt egy speciális kiegészítővel (ebből ötöt kapunk kezdésnek, majd pedig lootként többet is szerezhetünk) a felhozatal szinte minden tagját félautomata vagy automata mordállyá varázsoljuk.

A Gage Weapon Pack ezen felül megnégyszerezi a fegyverkészletünk méretét, négy új maszkot, achievementeket, új festéseket és alapanyagokat is tartalmaz, valamint végre gránátok is kerültek a játékba, amik akárcsak a valódiak, veszélyesek (magunkat és csapattársainkat is sebezhetjük), nagyot szólnak (ha közel robban, egy időre megsüketülünk) és nem állnak kimeríthetetlen készletben a rendelkezésünkre, hiszen csak három lehet nálunk. A lőszer feltöltésével ráadásul nem kapunk újabb gránátokat, ezeket külön, a Covert Grenade Case Asset megvásárlásával tudjuk pótolni, amiket egyébként a csapatunkban bárki használhat, illetve már nem csak a csapatvezető rendelhet Asseteket, hanem a rablás előtt bárki.

Fontos tudni, hogy a tüzelési mód választhatósága, a gránátok és a fegyverkészlet bővülése minden játékos számára elérhető, tehát azoknak is, akik nem vásárolták meg a DLC-t.

payday-2-gage-weapon-pack-01.png