Nem olyan rég derült ki, hogy a Persona 5 csak 2016-ban jelenik meg. Eddig szinte semmilyen információnk nem volt a játékról, de az Atlus végre megtörte némasági fogadalmát, és elhintettek pár morzsát, mellyel a játék a "még jobban várjuk" kategóriába lépett.

A Persona 5 leginkább egy televíziós drámasorozatra fog hasonlítani. A Phantom Thieves Party, amiről először egy Twitter-üzenetben hallottunk, a játék főszereplőinek csoportja, akiknek az lesz a feladatuk, hogy nem egy, de sok ellenfél után eredjenek. A történetben meghatározó szerepe lesz egy titokzatos telefonos alkalmazásnak (ennek a neve OtherworldNavi), mellyel meg tudják találni azokat a személyeket, akiket üldöznek, sőt át tudnak vele lépni egy másik világba, ami a Palace nevet viseli, hogy ott ellopják a "romlott emberek" szívét. Ez valószínűleg része lesz a társadalmi reformációnak és vezeklésnek, amiben a Persona 5 főszereplői hisznek.

A Persona 5-ben négy fő karakter lesz, akik eléggé problémásak, keresik az útjukat, de nem közvetlenül találkoznak egymással, mint a Persona 3 és 4 szereplői, akiknek egy speciális ügy megoldása volt a feladatuk. 

Ryuji Sakamoto, Anne Takamaki, Yusuke Kitagawa és az utolsó Persona 5 karakter, Morgana képes lesz a játékban SMS üzenetet küldeni egymásnak. Ezzel a játékosok jobban megismerhetik a karaktereket, akiket Tokyo térségében lehet irányítani.

anne-takamaki-flames-720x340.jpg