• Két évvel ezelőtt jelent meg a Persona 5
  • Sikeres a játék rétegprogram jellege ellenére

A Persona 5 hosszú évek várakozása után jelent meg Japánban 2016 végén, a világ többi felén 2017 elején. Sokan várták a játékot, hiszen egy kultsorozatról van szó, ennek megfelelően a fejlesztők ki is tettek magukért. Wilson ezt írta tesztjének összegzésében: "A Persona 5 nem csupán a sorozat eddigi legjobb epizódja, de minden idők egyik legjobb japán szerepjátéka is – főleg akkor, ha még sose volt dolgod JRPG-vel!" Ezt a tényt sokan felismerték, hiszen 2017 végére a Persona 5 a széria legjobban fogyó darabja lett, azóta pedig még jobban növekedtek az eladási számai.

Mára több, mint 2,4 millióan vásárolták meg az Atlus játékát, jelentette be Hiraoka Naoto, az Atlus USA és a SEGA amerikai piacért felelős igazgatótanácsának tagja. Az eladások nagyobb része pedig nem is Japánban történt meg, ott csak elhanyagolható számban vásárolták meg az emberek játékot. "A premier óta rengeteg díjat nyertünk, és nagyon sok visszajelzést kaptunk a rajongóktól. A lelkesedésük lenyűgöző volt." -- tette hozzá. 

Az Atlus az elmúlt időszakban már elkezdte fejleszteni a Persona sorozat következő részét, ami a hírek szerint a Persona 5: The Royal címet viseli. Nem sokat lehet tudni róla, lesz benne egy új női főszereplő. Kevesebb, mint három hét múlva lesz megtartva a Persona Super Live Concert, akkor több is kiderülhet az új játékról! 

Ti örülnétek egy új Personának?

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!