• Tarot kártyák jöhetnek a játékba
  • Legalábbis egy friss tweet szerint
  • A játékmenetre lehetnek majd hatással

A Phasmophobia még 2020 szeptemberében jelent meg, és hamar az év egyik legnagyobb indie horrorjátékává vált – különösen a streaming közösség körében lett népszerű. Mint az egyik legjobb, barátokkal együtt játszható kooperatív horrorjáték, vonzereje nagyrészt annak köszönhető, hogy többedmagunkkal, vagy akár szólóban is ugyanannyira szórakoztató tud lenni. Ennek eredményeképpen a mögötte álló stúdió, a Kinetic Games rendre igyekszik új tartalommal megtölteni a játékot, és most úgy tűnik, hogy valami igazán nagy szám is érkezhet. Egy friss fejlesztői tweetből arra lehet ugyanis következtetni, hogy tarot kártyák érkeznek a játékba. A cjdxn nevű felhasználó tweetje nem megy bele a "titokzatos kártyák" részleteibe, de azt sugallja, hogy néhány még hiányzik. Az egyik kommentelő szerint ezek módosítók lehetnek, talán nem túlságosan különböznek a Back 4 Blood kártyarendszerétől, amelyek negatívan vagy pozitívan befolyásolhatják a játékmenetet.

UPDATE!

A korábban beharangozott Phasmophobia karácsonyi frissítés végre megjelenési dátumot kapott, és a játékosoknak már nem kell sokat várniuk, hogy hozzáférjenek az új tartalmakhoz. A Trello-n már hivatalosan is Phasmophobia's Cursed Possessions Update néven szerepel az ünnepi bővítmény, amely december 10-én, azaz holnap fog megjelenni. A Cursed Possessions továbbra is "Minor Update"-ként szerepel, bár megerősítették, hogy négy új átokkal egészül ki. Ezek lesznek a "Tortured Voodoo Doll", a "Summoning Circle", a "Music Box" és a "Tarot Cards".

6tsbt7gijfda6dld7juf9w-1200-80.jpg