Nem jutott Pókember-poszter egy kanadai moziba, hát rajzoltak maguknak egyet

Egy kanadai moziba nem érkezett meg időben a Pókember: Vadonatúj nap hivatalos plakátja, ezért egy alkalmazott fogta magát, és rajzolt egyet. Az internet pedig azóta sem tud betelni vele.

Hollywood dollármilliókat ver el egy-egy nagyobb cím reklámozására, amelynek ugyan már számos módja létezik, de az egyik legősibb formája, a plakátok még mindig nem mentek ki a divatból. Természetesen Tom Holland negyedik önálló Peter Parker-filmje, a Pókember: Vadonatúj naphoz is készült hivatalos poszter - nem is egy -, ám egy kanadai mozi pórul járt, ugyanis a plakát nem érkezett meg hozzájuk időben. 

A történet egy Brit Columbia-i, Prince George-ban található Famous Players-moziban esett meg, és bár a legtöbb helyen ilyen esetben valószínűleg jött volna a telefonálgatás, az e-mailezés, majd némi ideges várakozás arra, hogy valaki végre elküldje a megfelelő promóciós anyagot, itt egyáltalán nem ez történt. 

Drake Landon mozis alkalmazott jobb híján maga rajzolt egy plakátot, és láthatóan meg sem próbált egy komolyabb munkát összehozni, de pont ez benne a lényeg: szándékosan egyszerű és pont ettől humoros lett, a rajz fölé pedig még egy kézzel írt üzenetet is odabiggyesztett a biztonság kedvéért: „Bocsi! Nem kaptuk meg az igazi plakátokat! Elnézést a kellemetlenségekért!”. Az eredeti szöveg egyébként még helyesírási hibákat is tartalmazott, a rajzot magát pedig a Spooder-Man mém ihlette. 

A kézzel rajzolt Pókember-plakát aztán váratlanul virálissá vált az interneten - az egyik Reddit-bejegyzés például több mint 51 ezer pozitív visszajelzést kapott -, az alkotó pedig a The Hollywood Reporternek azt mondta, hogy még mindig nehezen fogja fel, hogy ennyire nagyot ment a rajza.

Egyébként nemcsak a rajzolt plakát megy nagyot, de maga a film is: a Pókember: Vadonatúj nap már az 1,7 milliárd dollárt is meghaladta a mozis bevételt illetően. 

Borítókép forrása: Famous Players