• Előzetest kapott a 30 ezüst második évada
  • A képsorokon már Paul Giamatti is feltűnik
  • Az új szezon októberben debütál HBO Maxon

A 2020-ban debütált 30 ezüst (30 Coins) egy üde színfoltja volt az akkori horror-felhozatalnak, Álex de la Iglesia (A Fenevad napja) apokrif iratokból inspirálódó szériája ugyanis még magát az Egyházat sem hagyta hidegen. A sorozat cselekménye a bokszoló és ex-fegyenc múltja miatt vidéki egy parókiára száműzött Vergara atya (Eduard Fernández) köré szerveződik, de a történetben helyet kap egy különleges gyermek, valamint Júdás 30 ezüstpénze is (innen a cím), szóval már a premisszából sejthető, hogy nem egy hétköznapi történettel állunk szemben. A spanyol produkció hazánkban is nagy népszerűségnek örvend, a rajongóknak viszont még hosszú hónapokat kell várniuk arra, hogy pontok kerüljenek az első évadot követő kérdőjelek helyére, a második felvonás premierje ugyanis csak októberben debütál az HBO Max kínálatában. Öröm az ürömben viszont, hogy egy meglehetősen sokat mutató előzetes érkezett a következő fejezethez – bár egyelőre csak spanyolul.

A képsorokon az eddig ismert szereplők mellett feltűnik a sorozat stábjához már hónapokkal ezelőtt csatlakozó Paul Giamatti is, aki az amerikai milliárdost, sci-fi írót és techgurut, Christian Barbrow-t fogja alakítani – a figura emellett a világ elitjét tömörítő "Testvériség" vezetője is. Az előzetesben eddig nem látott démoni alakok is feltűnnek, a kivitelezéssel pedig nemigen lesz gond a látottak alapján, hiszen mind a tömegjelenetek, mind pedig a jelemezek elég jól néznek ki. Most már csak egy remekbeszabott történet kell a recepthez, de a rendező és az író (Álex de la Iglesia mellett Jorge Guerricaechevarria felel a szkriptért) miatt okkal lehetünk bizakodóak.