Mi az a PS4 Neo?

A PS4 Neo a 2013-ban piacra dobott Sony PlayStation 4 továbbfejlesztett változata, amit fejlettebb alkatrészekből állít össze a gyártó.

Tehát akkor egy PS5?

Nem. A hardver alapjai jórészt azonosak, igaz, minden órajel emelkedett. A gépben található 8 magos AMD processzor 1,6 GHz helyett 2,1 GHz-en jár, a 8 GB GDDR5-ös RAM pedig 176GB/s helyett 218GB/s adatátvitelre képes.

PS4 Neo

A GPU változott a legtöbbet: számítási egységeinek száma megkétszereződött, illetve Polaris architektúrát kapott. Legalábbis a kiszivárgott specifikációk szerint, mert a Sony még nem leplezte le a hivatalos adatokat.

Miért készít a Sony egy ilyen gépet?

A piaci igények miatt. A PC Gurunak több forgalmazói forrás is megerősítette, hogy komoly vásárlói igény mutatkozik egy fejlesztett konzol iránt. Az előző konzolgeneráció nagyon sokáig volt a piacon, a mostani gépek pedig úgy törtek be, hogy szinte azonnal el is avultak.

Kicsit tűzoltás-szaga van a dolognak, nem?

De. Ugyanakkor ez várható volt. Az elemzők már 2010 környékén a konzol, mint üzletmodell halálát jósolták. A PC-k teljesítménye, a VR előre törése, a 4K-s felbontású megjelenítők népszerűsége, valamint az egyre nagyobb teret hódító digitális terjesztés és felhőmegoldások, mind-mind a klasszikus játékgépi koncepció ellen dolgoznak.

Mikor mutatja be a gépet a Sony?

Nem tudjuk, de az biztos, hogy nem az E3 2016-on. Esélyes egyébként, hogy a gyártó a saját párizsi rendezvényén fog robbantani a konzollal. A premier még idén év végén várható.

Ezek szerint karácsonykor kidobhatom a PS4-em?

Nem egészen. A Sony egyértelműen megfogalmazta, hogy a Neo drágább lesz a PS4-nél, és nem fogja leváltani azt. Továbbá minden jövőbeli játék kompatibilis lesz a PS4-gyel is, mindössze a grafikában és a teljesítményben lesznek eltérések.

Milyen eltérésekre kell gondolni?

Jó kérdés, egyelőre senki sem tudja. A sajtó sokáig PS4K-ként emlegette a konzolt, a kiszivárgott információk azonban nem szólnak egyértelmű felbontásemelésről. A fenti specifikációk ugyanakkor – már ha hitelesek – három lehetőséget sejtetnek:

  1. ugyanolyan játékok jönnek ki rá, mint a mostaniak, de 4K-ban;
  2. szebb, részletesebb, PC-szintű grafika várható, igaz, Full HD-ban;
  3. laza 60 fps azokban a programokban, amik ma épp, hogy 30-cal döcögnek, a felbontás és a részletesség azonban nem változik.

Ezen felül biztos a 4K-s Blu-ray lemezek támogatása. Hogy a három opcióból melyikre fókuszál a Sony, csak a bemutatón derül ki. Az is lehet persze, hogy teljesen a fejlesztőkre bízzák a dolgot. Tekintve viszont, hogy egyre több 4K-s tévét adnak el, és a Sony is ebbe az irányba fejleszti a saját megjelenítőit, talán logikus lépés lenne fókuszba emelni a felbontás kérdését.

Játszhatok majd 4K-ban az Uncharted 4-gyel?

Lehetséges, mert korábbi játékok is működnek majd a gépen. Ahhoz viszont, hogy a fejlettebb hardverből is profitáljanak, utómunkára lesz szükség. Valószínűtlen, hogy ezt minden egyes PS4-es cím esetében bevállalják a fejlesztők. A legnagyobb játékok esetében viszont elég nagy kihagyott ziccer volna, ha nem tuningolnák fel őket a Neo szintjére.

Ebből trend lesz?

Ezt nehéz megmondani, először látni kell, mennyit adnak el a PS4K-ból. Mindenesetre pletykálják, hogy a Microsoft is dolgozik egy erősebb Xbox One-on, a Nintendo pedig nem is olyan régen kiadott egy frissített 3DS-t, amelyre még exkluzív játékok is kaphatók.

PS4 Neónak hívják majd a gépet?

Nem valószínű. A Sony megerősítette a Neo kódnevet, de ez csak egy projektcím, minden bizonnyal hangzatos nevet kap a végleges modell.

Oké, mennyibe kerül majd ez?

Azon túl, hogy drágább lesz, mint a PS4, nem adott támpontot a Sony, de tekintve, hogy a konzol mostani változata cirka 300 dollárba kerül az USA-ban, olyan 400-500 dolláros árra számítunk. Hiába maradt ugyanis azonos az architektúra, a frissített alkatrészek gyártása így sem olcsó mulatság.