• Múlt héten vált elérhetővé a felhasználónév-váltás
  • A Sony mostantól nem bannol a vulgáris ID-k miatt

Nagyon régóta vártak már a PlayStation-játékosok arra, hogy meg lehessen változtatni a PlayStation Network felhasználónevet, éppen ezért örömteli, hogy a múlt héten végre bevezették ezt a funkciót. Az első csere mindenkinek ingyenes, a továbbiakért pedig minden esetben 10 dollárt (PS Plus előfizetőknek ennek a felét) kell fizetni.

psn-a-sony-ban-helyett-lecsereli-a-vulgaris-felhasznaloneveket.jpg

Ennek következtében változtak valamelyest a fiókhoz köthető szabályok is. Eddig ha valaki olyan felhasználónevet adott meg, ami szembement a felhasználási feltételekkel (itt leginkább vulgáris dolgokra érdemes gondolni), azokat a Sony eddig nemes egyszerűséggel bannolta. Mostantól azonban nem fognak kitiltani senkit emiatt, ehelyett új, ideiglenes felhasználónevet állítanak be.

Ha tehát a jövőben "Tempxxxxxx" jellegű felhasználónévvel rendelkező játékossal találkozol, akkor ne lepődj meg: ő bizonyára beleesett ebbe a halmazba, ami miatt a Sony lecserélte az ID-t. Természetesen ebben az esetben is van lehetőség a manuális cserére a fenti feltételek mellett.