Arthur Morgan felállt a dobogóra, a Red Dead Redemption 2 lett a világ egyik legkelendőbb játéka

Az előző 12 hónapban is elkelt pár millió példány a Rockstar Games vadnyugati mesterművéből, így már csak a GTA 5 és Minecraft előzi meg a sorban.

Ahogy az várható volt, sem GTA 6 előzetest, sem új infókat nem hozott a Take-Two Interactive tegnapi pénzügyi beszámolója, kaptunk viszont jó néhány pénzügyi adatot, melyek közül érdemes szemezgetni. Ennyi év után már talán senki sem lepődik meg azon, hogy még mindig több millió példány talál gazdára a 2013-ban debütált GTA 5-ből, ami mostanra csaknem 230 millió (!) eladott kópiánál jár, a teljes franchise pedig elkerülte a 470 milliót. Ennél tehát egy fokkal érdekesebb a Red Dead Redemption 2 helyzete, a vadnyugati sandboxnak ugyanis sikerül felállnia a dobogóra, így már csak az említett Grand Theft Auto 5 és a Minecraft előzi meg a sorban a fizetős játékok között.

Forrás: Steam
Forrás: Steam

2026 márciusáig több mint 85 milliót adtak el a nyílt világú kalandból, amivel sikerült megelőznie a korábbi bronzérmes Wii Sports-ot (~ 82,9 millió), a Mario Kart 8-at (~ 79 millió) pedig már tavaly novemberben maga mögé utasította. Mindez jól mutatja, mekkora vonzerővel bírnak a Rockstar alkotásai, hiszen a western már rég nem az a műfaj, amiért emberek tömegei rohannak a boltokba vagy a mozikba, a Red Dead Redemption 2 mégis bekerült az elit ligába.

Ezek után különösen érthetetlen és bosszantó, hogy a megannyi pletyka és szivárgás ellenére továbbra sem látott napvilágot a 60fps-t és 4K-s felbontást biztosító „next-gen” frissítés, hiszen jól láthatóan lenne igény egy ilyen update-re, a pénz pedig egészen biztosan nem akadály. Kíváncsi vagyok, milyen számokat láthatunk az egy év múlva esedékes jelentésben, borítékolható ugyanis, hogy a november 19-én megjelenő GTA 6 a szórakoztatóipar összes fontosabb rekordját megdönti, az eladások pedig akkor is szárnyalni fognak, ha netán 100 dolláros árcédula kerül a dobozra. Szintén egyértelműnek tűnik, hogy előbb vagy utóbb trilógiává bővül a Red Dead Redemption, bár a Rockstar munkatempójából kiindulva erre úgy 2040-ig kell majd várnunk.

Borítókép forrása: Rockstar Games