• Megérkeztek az augusztusi adatok az amerikai videojátékos piacra vonatkozóan
  • A legjobban fogyó játék a Madden NFL 21, a legnépszerűbb konzol a Switch volt
  • Összességében 37 százalékkal nőtt a forgalom az egy évvel korábbihoz képest

Bár 2020 első két hónapja visszafogott volt, a koronavírus-járvány kirobbanása óta szárnyal az amerikai videojátékos piac, a lendület pedig augusztusban sem hagyott alább – derül ki az NPD Group által közzétett legfrissebb havi adatokból.

Az elmúlt hónapban összesen 3.3 milliárd dollár volt a videojátékos piac forgalma az Egyesült Államokban, ami 37 százalékos javulást jelent 2019 augusztusához képest. A teljes évet tekintve pedig 29.4 milliárd dollárnál járunk már, ami 23 százalékkal több, mint egy éve ugyanekkor.

rekordokat-hozott-az-augusztusi-honap-az-egyesult-allamokban.jpg

A legjobban fogyó hardver – mondhatni már szokás szerint – a Switch volt ezúttal is, amely ráadásul új rekordot döntött: a bevételeket tekintve korábban egy konzol sem produkált olyan erős augusztust, mint most a Nintendo masinája. Konkrét eladási adatokat nem kaptunk, de az kiderült, hogy több mint kétszer annyit adtak el a gépből, mint 2019 augusztusában.

A legsikeresebb szoftver a Madden NFL 21 volt, ahogy arról tegnap már olvashattatok, sorozatban huszonegyedik alkalommal megnyerve azt a hónapot, amelyikben megjelent. Ráadásul a negatív kritikák ellenére még nőttek is az eladások a tavalyi évhez képest, így a Madden NFL most már minden idők legsikeresebb sportjáték-szériájának tekinthető az Egyesült Államokban.

A második helyen egy másik EA-játék, a szintén ebben a hónapban megjelent UFC 4 zárt, amely a sorozat történetének legerősebb rajtját produkálta. A top 20-at pedig összességében továbbra is a Nintendo dominálja, nem kevesebb mint 10 saját fejlesztésű Switch-játékkal.

USA SZOFTVERELADÁSOK (2020 AUGUSZTUS)

  1. Madden NFL 21
  2. UFC 4
  3. Call of Duty: Modern Warfare
  4. Ghost of Tsushima
  5. Animal Crossing: New Horizons*
  6. Ring Fit Adventure
  7. Mario Kart 8 Deluxe*
  8. Super Smash Bros. Ultimate*
  9. Paper Mario: The Origami King*
  10. Mortal Kombat 11
  11. The Legend of Zelda: Breath of the Wild*
  12. The Last of Us Part 2
  13. Minecraft: PlayStation 4 Edition
  14. PGA Tour 2K21*
  15. New Super Mario Bros. U Deluxe*
  16. Super Mario Party*
  17. Rainbow Six Siege
  18. Super Mario Odyssey*
  19. Final Fantasy 7 Remake
  20. Luigi's Mansion 3*

*(digitális eladások nélkül)