Az előző évhez viszonyítva jelentősen nagyobb, szám szerint 47,5%-os bevételnövekedéssel, vagyis a tavalyi 160 millióhoz képest idén 236 millió dolláros bevétellel zárt a szezonális kiárusítás. Ez a megelőző évben eladott 33 millió játékkal szemben 37 millió eladott példányszámot takar, ami durván 12%-os többleteladást jelent. A játékosbázis növekedése önmagában nem magyarázza meg ezt a hatalmas bevételi ugrást, az egyenlet megoldásaként inkább az szolgál, hogy az átlag leárazás most 50% volt a tavalyi 66%-al ellentétben, tehát összességében véve nem kezdtek akkora mélyrepülésbe az árcédulák.

A szezonális vásárok közül azonban továbbra is a téli vásár a legnagyobb (értsd: legtöbb bevételt hozó), minden jel szerint az emberek akkor szívesebben költekeznek, bár ez nem újdonság. Ezeket az információkat Twitteren osztotta meg a SteamSpy oldal üzemeltetője, és a záporozó kérdések közt ígért egy komolyabb elemzést is, e hét péntekre.

stam-spy-summer-sale.jpg

Ti mennyi játékkal, illetve pénzzel járultatok hozzá az idei, új rekordot beállító statisztikákhoz?