• Már több mint 10 narratív tervezője van az Avowednak
  • Időközben ugyanis csatlakozott Zoe Franznick, aki a Pentimenten is ebben a feladatkörben dolgozott
  • Így valószínűsíthető, hogy a történet remekül illeszkedik majd a játékmenetbe

Továbbra sem tudni túl sok mindent az Obsidian hosszú ideje készülő RPG-jéről, a Pillars of Eternity világában játszódó Avowedról, holott már két éve bejelentették a projektet. Egy kósza kép ugyan kiszivárgott pár hónapja a belső nézetű szerepjátékról, viszont a történetről vagy a játékmenetről nem derült még ki lényegében semmi. Az viszont már szinte biztosra vehető, hogy a kettő egységével nem nagyon lesz probléma, ugyanis már több mint 10 narratív tervezője (narrative designer) van a programnak, kiknek feladata, hogy a történet és a narratíva illeszkedjen a világba és a játékmenetbe.

A csapatban olyan szakemberek vannak, akik korábban például a BioWare-nél, a Ubisoftnál vagy épp a Riot Games-nél dolgoztak, a gárda pedig nemrég házon belüli erősítést kapott, ugyanis csatlakozott hozzájuk Zoe Franznick, aki a stúdió tavalyi meglepetésjátékának, a Pentimentnek a fejlesztése során töltötte be ugyanezt a feladatkört. Persze az Obsidiantól el is várjuk a remekbeszabott történetmesélést, hiszen mindig is ez volt a legnagyobb erősségük. Remélhetőleg hamarosan többet is megtudunk majd a játékról.