• A Resident Evil Village PS5-ös demója csak technikai bemutató volt
  • Az új próbaverzió azonban már a végleges játékból fog származni

Akiknek lapul egy PS5 a tévé mellett, azok már belekóstolhattak abba, mit fog nyújtani a Resident Evil Village – legalábbis ami a látványt és a hangulatot illeti, az exkluzív Maiden demó ugyanis valójában egy technikai bemutató volt, egy titokzatos főhőssel, amely bevallottan ezen célból készült, és nem a kész játékból lett kiollózva. A következő demó esetében azonban ez már másként lesz.

A Capcom már hetekkel ezelőtt bejelentette, hogy a Maiden mellett egy másik, immáron multiplatform demó is érkezik a játékból még a megjelenés előtt, a japán Famitsu magazinnak pedig most azt is elárulták, hogy ebben már egy tényleges szeletet játszhatunk majd végig a kész játékból. Hogy pontosan mikor jön a következő próbakör, arra azonban egyelőre még nem derült fény.