„Messze én csináltam a legjobbat” – Ridley Scott szerint az Alien 4. megölte a franchise-t

Scott sosem fogja magát vissza, amikor az Alien-széria került szóba, és hát most is meglehetősen keményen fogalmazott.

Ridley Scott jelenleg épp a Kutya csillagkép (kritika ITT) című sci-fijét népszerűsíti - ami nem rajtolt túl szépen a mozikban -, az interjúk során pedig hogyhogy nem, rendszerint szóba kerül az egyik legismertebb munkája, az Alien is. Már csak azért is, mert Scott nemrégiben azt állította, hogy úton van egy új előzményfilm, most pedig a Brutnak adott új interjúban azt állította, hogy pontosan megvan, hol siklott félre az Alien-franchise. 

Messze én csináltam a legjobbat. Pont. Ennyi, a kibaszott történet vége. Aztán hagyták meghalni. Az Alien 4. után megölték az egészet. Én pedig csak ültem, és arra gondoltam magamban, hogy vissza fogom hozni. Leültem egy nagyon jó íróval – két emberrel dolgoztunk, majd végül Damon Lindelof is csatlakozott –, és beindultak a dolgok, mi pedig megírtuk a Prometheust.

Ami kicsit érdekes, hogy rendező a visszatekintés során teljesen kihagyta a felsorolásból az Alien 4. – Feltámad a Halál és a Prometheus közötti két filmet: a 2004-es Alien vs. Predator és a 2007-es Aliens vs. Predator – A Halál a Ragadozó ellen 2. nem került szóba azzal kapcsolatban, hogyan jutott el a franchise a negyedik résztől a Prometheusig.

Az Alien-franchise jövője ugyanakkor elég kérdéses, mert bár Scott egy olyan új filmmel állhat elő, ami az Alien: Covenant után folytatná a történetet, ezzel könnyen keresztbe tehet az Alien: Romulus tervezett folytatásának is. A rendező nemrégiben egyébként úgy fogalmazott, hogy a Romulus szerinte „oké volt”, de a franchise-nak „szüksége van egy kis segítségre”.

Scott soron következő filmje egyébként nem egy Alien-alkotás lesz, A kincses sziget új filmes adaptációját tervezi összehozni, amelyben Hugh Jackman lenne az egyik főszereplő. 

Borítókép forrása: 20th Century Fox