• Több mint 400 iskolát fenyegettek meg robbantással egy Minecraft szerver nevében
  • Az e-maileket látszólag a VeltPvP oldaláról küldték
  • A VeltPvP szerint természetesen nem ők állnak az egész mögött

Több mint 400 angliai iskola kapott robbantással fenyegető e-maileket, ráadásul a küldemények úgy néztek ki, mintha a VeltPvP nevű Minecraft szerver oldaláról érkeztek volna. A részben arab nyelven írt szöveg arról tájékoztatta a címzetteket, hogy néhány diák bombával a testén érkezett az iskolába, melyek három órán belül robbanni fognak. Az érintett intézmények közül többet is evakuálni kellett, a rendőrség szerint valódi fenyegetéstől nem kell tartani.

A VeltPvP természetesen azonnal tagadta, hogy bármiféle közük lenne ehhez az egészhez, és ezt erősítette meg egy másik személy is, aki saját bevallása szerint részt vett az e-mailek szétküldésében. Szerinte így próbálták meg elérni, hogy az adott oldalt felfüggesszék, bosszúból a VeltPvP állítólag más Minecraft szerverek ellen elkövetett DDoS támadásai miatt. Az eset kapcsán a VeltPvP vezérigazgatója, Carson Kallen, is nyilatkozott, aki elmondta, hogy korábban is intéztek már ellenük támadásokat, azonban eddig ez a legextrémebb eset.