Hiába lesz a GTA 6 a világ legjobb játéka, ha közben szenvednek a fejlesztői

Három Rockstar Games alkalmazott is kitálalt azzal kapcsolatban, hogy miként bánik a stúdió a dolgozóival – béregyenlőtlenség, kötelező túlóra és bónuszokkal történő visszaélés is szerepel a vádak között.

Vélhetően a Naughty Dog fejlesztői tudnának a legtöbbet mesélni arról, hogy mi fán terem a túlóra, hiszen nem titok, hogy a The Last of Us Part 2 fejlesztése során gyökeret eresztett a cégnél a crunch kultúra, vagyis az a jelenség, amikor a lelket is kihajtják az emberekből a határidők betartása és a megfelelő minőség elérése érdekében. Mint kiderült, a Rockstar Games falai között sem ismeretlen ez a fogalom, néhány dolgozó ugyanis súlyos vádakat fogalmazott meg a hosszú évek óta a GTA 6-ot kalapáló stúdióval – leginkább annak brit irodájával – kapcsolatban. 

Forrás: Rockstar Games
Forrás: Rockstar Games

Game Developernek nyilatkozó, a megtorlástól tartva természetesen névtelenséget kérő három alkalmazott azt állítja, hogy a Rockstar Games nem csupán a nemek közötti béregyenlőtlenségek felett huny szemet, de az ilyen-olyan bónuszokat is fegyverként használja, a Naughty Dog kapcsán említett crunch pedig lényegében a mindennapok részét képezi. „Amikor különösen magas a bónusz összege, az váratlan bevételt jelent, gyakran azonban csalódást keltő a szám, és a vártnál jóval kevesebbet fizetnek az adott évre” – fogalmazott az egyik alkalmazott. „Az erre adott indoklás sokszor homályos, nincs konzisztencia az egyes részlegek között, sőt, néha még ugyanazon részleg tagjai esetén is akadnak különbségek, ráadásul teljesen szubjektív vagy visszamenőleges kritikákon alapul [az egyenlőtlenség]” – tette hozzá. Egy másik interjúalany azt részletezte, hogy mivel mindenki jó fizetésre vágyik, az emberek kénytelenek elviselni a feletteseik szeszélyeit, nem akarják ugyanis indoklás nélkül elveszíteni a fizetésük egyötödét. És ha már a fizetéseknél tartunk, miközben az Egyesült Királyságban egyre kisebb lesz a nemek közötti bérszakadék, addig a Rockstarnál inkább nőtt a mediánbérek közötti különbség, ami hátrányosan érinti a női munkatársakat. 

És akkor ott van még a bevezetőben ecsetelt crunch kultúra, amely a nyilatkozók szerint olyannyira átszövi a világ legismertebb stúdióját, hogy a túlóra gyakorlatát már be is építik a munkaszerződésbe, ergo nem lehet kibújni alóla. A túlhajszolás miatt állítólag az az érzés alakult ki a munkavállalók körében, hogy a Rockstar Games nemes egyszerűséggel kihasználja őket, ami semmiképp sem vet jó fényt a Grand Theft Auto- és a Red Dead Redemption-széria otthonára. Mielőtt még azt gondolnátok, hogy egy puszta bosszúhadjárattal állunk szemben, fontos kiemelni, hogy a Game Developernek interjút adó alkalmazottak egyike sem tartozik azon 34 elbocsájtott fejlesztő közé, akiket a hivatalos indoklás szerint bizalmas infók kiszivárogtatása miatt tett lapátra a cég, a gyakorlatban viszont egy szakszervezet-ellenes lépéssel állunk szemben. Mindhárom nyilatkozó tagja a Rockstar Game Workers Unionnek, és pusztán a Rockstar önkéntes elismerését kérik. És ha már így szóba került a szakszervezet, nagyon úgy tűnik, hogy érdemes volt felemelni a hangjukat az embereknek, sokat javult ugyanis a helyzet a kirúgásokat övező népharag óta. „Október óta példátlan átlagbér-emelések voltak a képviselt stúdiókban, így [a vezetők] végre adnak némi motivációt és ösztönzést a crunch mellé, ráadásul számos más szabályozás is változik az évekig tartó frusztráció után. Az időzítés nem véletlen, a szervezés működik” – mondta az egyik forrás. 

A Game Developer terjedelmes cikkére egyébként a Take-Two Interactive is reagált, vagyis elég nagy visszhangot keltettek az alkalmazottak szavai. „Kaptunk egy megkeresést egy szakszervezettől, amely arról szeretne egyeztetni, hogy a vállalat önként ismerje el a szakszervezetet a munkavállalók hivatalos képviselőjeként. Nagyra értékeljük a nyílt és konstruktív párbeszédet minden érdekelt féllel, és megszervezzük a találkozót” – fogalmazott a kiadó. Hiába lesz tehát a GTA 6 a világ legjobb (pontosabban inkább legsikeresebb) játéka, a jelek szerint rengeteget dolgoztak (és szenvedtek) a fejlesztők azért, hogy mi elveszhessünk Leonida államban és Vice Cityben. Bízzunk benne, hogy a Rockstar a lehető leghamarabb orvosolja a cikkben taglalt problémákat, és rövid időn belül javulnak a munkakörülmények.

Borítókép forrása: Rockstar Games